Sport

2014.06.20. 09:08

Két pozíciót javítottak, a hatodikok lettek

Debrecen - A Fehértigrisek U12-es csapata a tavalyi 8. helyet idén előkelőbbre cserélte.

Debrecen - A Fehértigrisek U12-es csapata a tavalyi 8. helyet idén előkelőbbre cserélte.

Fantasztikus évet zárt a Ziccer Fehértigrisek leány kosárlabda-szakosztálya, hiszen minden korosztályban az ország legjobbjai közé jutottak. A különböző korosztályú (U11, U12, U13) országos döntőkön 4. , 6. és 11. helyet szereztek Kecskeméti János tanítványai.

A 2002-es születésű lányok Baján vettek részt a döntőn és a tavalyi 8. hely után most a 6. helyre léptek előre. Az első mérkőzésen a Zalaegerszeg ellen nagyon jól kezdtek Kecsu bá tanítványai, tízpontos előnyt szereztek az első negyed végére. Sajnos a második és harmadik negyedben nagyon bátortalanok voltak a debreceniek, elúszni látszott a meccs. Szerencsére Horváth Petra összekapta magát és az utolsó öt percben egy 9–2-es rohammal megnyerték a találkozót. A Vasas és a Szekszárd ellen is szépen kezdtek, ám a végére elfáradtak, így mindig csak futottunk az eredmény után.

Az ötödik helyért a Sopron csapatával találkoztak a ZITI-sek. Csorba Zsuzsó (akit beválasztottak a torna legjobbjai közé) ellenállhatatlan volt, de a negyedek utolsó perceiben mindig eladták a labdát a debreceniek, ezért nem tudtunk felzárkózni. A Fehértigrisek második ötöse is összekapta magát, Szima Pötyi és Horváth Petra is nagyot harcolt.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!