Sport

2014.04.14. 15:14

Fontos meccs után és előtt

Debrecen - A fővárosban elért sikert követően szusszanhattak egy kicsit a debreceniek, ám keddtől jön a kőkemény munka.

Debrecen - A fővárosban elért sikert követően szusszanhattak egy kicsit a debreceniek, ám keddtől jön a kőkemény munka.

A KSI SE felett aratott 17–13-as győzelemmel zárta az OB I. alapszakaszát a DVSE, mely 26. forduló után a hatodik helyen áll.

– Kiváló mérkőzést játszottunk a KSI ellen, azt kaptuk, amire számítottunk. Ellenfelünk egy fiatal csapat, pörgős, úszós játékosok alkotják, akikre oda kell figyelni. Már az elején magunkhoz ragadtuk az irányítást, az első két negyed jobban sikerült, de a végén sem forgott veszélyben a sikerünk. Teljesítettük a célt, vagyis a hatodik helyen zártuk az alapszakaszt – mondta a négy gólig jutó Marnitz Gergő, aki bár nem szokta figyelni, mikor mennyi találatot szerez, mert számára az együttese sikere a fontos, most mégis örül, hogy négy gólt lőtt.

– Mivel a KSI-ben pólózik a testvérem, Márk, ezért szerettem volna minél többször betalálni, hogy a vasárnapi ebédnél az orra alá tudjam dörgölni, ez egyfajta családi vicc nálunk – avatott be a vízilabdázó, akinek egyébként nagy álma, hogy egy csapatban játsszon az öccsével.

Előny lehet

A DVSE április 20-án, vasárnap 18 órától hazai pályán kezdi meg a két győzelemig tartó párharcát a BVSC-Zugló ellen a rájátszásban, a második összecsapást 23-án rendezik. – Nagy előny, hogy itthon nyitjuk a playoffot, mivel ha nyerünk, lépésfölénybe kerülünk, a riválisunk görcsössé válhat a hátránya miatt. Amennyiben túljutunk a BVSC-n, akkor a másik duó, vagyis a Vasas-Kaposvár viadal nyertesével kell megküzdenünk az 5-6. helyért. A Zugló egyébként nagy meglepetéseket okozott ebben a bajnokságban, így figyelmesen kell majd játszanunk ellenük – vélekedett Marnitz, aki bízik benne, hogy sokan mennek ki buzdítani a DVSE-t húsvét vasárnap.

A cívisvárosiak hétfőre pihenőt kaptak, majd keddtől megkezdik a felkészülést az idei egyik legfontosabb ütközetükre. Varga Tamás alakulatába egyébként a hétvégén visszatért a vállműtéten átesett Európa-bajnok kapus, Braniszlav Mitrovics is, ami nagy segítség a csapatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!