Sport

2014.03.07. 19:39

Vindisch Ferenc debreceni vízilabdást fél évre eltiltották

Budapest, 2014. március 7., péntek (MTI) - Azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő, hat hónapos eltiltást kapott a debreceni Vindisch Ferenc a Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottságától a Vasas elleni, egy héttel ezelőtti találkozón történetek miatt. Klubtársa, Sasa Misic három mérkőzésen nem szerepelhet.

Budapest, 2014. március 7., péntek (MTI) - Azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő, hat hónapos eltiltást kapott a debreceni Vindisch Ferenc a Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottságától a Vasas elleni, egy héttel ezelőtti találkozón történetek miatt. Klubtársa, Sasa Misic három mérkőzésen nem szerepelhet.

Vezsenyi Péter, a testület elnöke a szövetség honlapján pénteken elmondta: Vindisch és a fővárosiakat erősítő Steinmetz Ádám részéről "szándékos volt az ütés, és az ítéletek meghozatalakor figyelembe vettek minden rendelkezésre álló körülményt."

Kiemelte: Vindisch mozdulatát követően nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés következett be, egy speciális játékhelyzetben, így a hat hónapos eltiltást ez indokolja, és a büntetést azonnal meg kell kezdeni, és a fellebbezési lehetőség ezt nem érinti.

A Vasas olimpiai bajnokát - aki szemüregcsonttörést szenvedett - és Vindisch Ferencet a bizottság szembesítette, és ezt követően született meg határozatét.

Misic esetében nem lép azonnal életbe az eltiltás, ő is fellebbezhet, és ha a jogerős határozat megszületik, és ott is elmarasztalják, azt követően lép életbe a büntetés.

A március elsejei, a Debrecen 10-9-es sikerét hozó bajnoki után a Lactiv-Vasas levélben fordult a szövetség illetékes bizottságaihoz. A hajdúsági klub ekkor közleményt adott ki, amelyben többek között jelezte: Steinmetz rúgása nyomán Vindisch bordatörést szenvedett, és az orvosi diagnózist beküldték a szövetségnek, míg Misic dobhártyája sérült meg Angyal Dániel ütésétől.

- MTI -


Emlékezetes marad a Vasas-verés

Debrecen - A DVSE a 2012-es bajnok ellen aratott történelmi sikert, és gyűjtötte be a győzelemért járó értékes pontokat.


A DVSE közleménye: értetlenül állnak a Vasas kijelentései előtt

Debrecen - Értetlenül állunk a Vasas vízilabda egyesületének lejárató kampánya előtt, melyet együttesünk ellen indított a sajtóban, három nappal a DVSE - Vasas bajnoki mérkőzés után.


Nem értik, miért, vagy mégis?!

Debrecen - Varga Tamásnak vannak sejtései, mi okból indított médiahadjáratot a Vasas a DVSE ellen, de ezeket megtartja magának.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!