Sport

2014.02.12. 11:42

„Vár állott, most kőhalom”

Debrecen, Miskolc - Még kérdéses, hogy a mórahalmiak és a nagyhalásziak csatlakoznak-e a szakági bizottsághoz.

Debrecen, Miskolc - Még kérdéses, hogy a mórahalmiak és a nagyhalásziak csatlakoznak-e a szakági bizottsághoz.

Biztos vannak olyanok, akik szerint túl borús képet festünk a cikk címével, de akik benne vannak a honi salakmotorsportban, azok állítják, valóban siralmas a helyzet. Ezt vallja az újonnan megválasztott szakágvezető, Jacsó Tibor is, aki székfoglalójában hangsúlyozta, az utolsó utáni perceket éli a magyar salakmotorsport.

Messze az ideálistól

A honi klubvezetők és a szakágvezetés veszekedésétől volt hangos a holtidény, aminek végeredményeként Nagy Róbert lemondott posztjáról, és a sportszervezetek többsége Jacsó Tibort választotta meg szakágvezetőnek. A miskolci sportvezető kinevezése nagy meglepetést keltett salakos berkekben, éppen ezért adódik a kérdés, miért éppen ő vehette kezébe a kormányrudat?

– Mindenképpen olyan ember kellett a pozícióra, aki már jó ideje a sportág környékén tevékenykedik, s mivel köztudomású volt, hogy 2014-ben a miskolci klub nem lesz aktív, így rám esett a választás – reflektált a felvetésre Jacsó Tibor, és hozzátette, a korábbi szakágvezető, dr. Senyei György szerint, amikor elvállalta a megbízást, gondnokság alá kellett volna helyzeni. Ez a vicces megjegyzés is jól tükrözi, hogy a magyar salaksport jelenlegi helyzetében nem sok ok van az örömre. Ezt az új vezető is így látja.

– Nem akarok sárral dobálózni, de a korábbi szakágvezetés komoly gondokat okozott a sportágunknak, és nemcsak itthon, hanem külföldön is. A magyar bajnokságot nem tudták megrendezni, az viszont elérték, hogy a nemzetközi szövetség, a FIM pályaverseny bizottságában már nem képviseli senki hazánkat. Ha szigorúan a tényeket vesszük alapul, akkor három élversenyzőnk van, akik közül Tabaka József most lábadozik a lábtörése után, Magosi Norbert válla még mindig fáj, egyedül Benkő Roland várja egészségesen a szezont. Ez azért messze van az ideális helyzettől...

A programokról

Amikor Nagy Róbert visszahívásáról tárgyaltak az illetékesek, a korábbi szakágvezető pártján állók egyik vesszőparipája az volt, hogy milyen program alapján kíván dolgozni az „ellenzék”. Most, a vezetőváltás után fény derülhet a stratégiára.

– Akik szétziláltak mindent, azok ne kérjenek számon semmit rajtunk! Korábban is az „élni és élni hagyni” elv alapján működött a rendszer, aminek az volt a lényege, hogy mindenki tette a dolgát, valamennyi pályával rendelkező klub és szervező szabadkezet kapott, a szakág nem akadályozta a munkájukat. Most is erre törekszünk. Első körben kiírtuk a magyar bajnokságot, szándékunk szerint négy fordulós lesz, amiben ha akarnak, részt vehetnek azok a klubok is, akik nem jelentek meg az első összejövetelen. Az előbb felsorolt versenyzői létszám miatt szolidak a lehetőségeink, ezért lett 12 versenyzőre kiírva a bajnokság. A világ- és Európa-bajnoki viadalokon részt veszünk, sőt Debrecen rendez egy páros és egy egyéni Európa-bajnoki viadalt. A jelenlegi állapotok szerint 9 verseny már biztosan lesz Magyarországon, ami egy élvezhető szezont garantálhat a nézőknek, s ha Mórahalom és Nagyhalász bekapcsolódnának, akkor még jobb lenne a helyzet. Az utánpótlás-nevelés terén is meghatároztunk egy irányvonalat: a fiataloknál a 125 köbcentis motorokkal való képzést helyeztük előtérbe. Ennek fényében minden pályával rendelkező egyesületnek rendelkeznie kell két gyakorlómotorral, amit a jelentkezők részére tud bocsátani. Reményeink szerint ez az út oda vezet, hogy pár év múlva már valóban beszélhetünk utánpótlásképzésről – tekintett a jövőbe Jacsó Tibor.

Csatlakozhatnak

De, hogy a mórahalmiak köré csoportosuló szegedi salakos erők és nagyhalásziakkal fémjelzett nyíregyházi csoportosulás csatlakozik-e a szakági munkához, az ma még rejtély.

– A váltás utáni első összejövetelünkre meghívtam Mórahalom és Nagyhalász képviselőit is, ám ők nem jöttek el, így nélkülük alakult meg a szakági bizottság. A testület tagja minden működő, pályával rendelkező egyesület képviselője, azaz idősebb Tabaka József (Debrecen Speedway SE) és Szilágyi Sándor (Gyulai Speedway Club), sportszakmai referensként Daragó István, illetve szakágvezetőként jómagam. Hangsúlyozom, amennyiben a két, eddig háttérbe húzódó klub csatlakozni kíván a honi salakos élethez, akkor felvételre kerülnek az őket képviselők is a szakági bizottságba – fogalmazott Jacsó Tibor.

HBN-BN


És Miskolc?

Azt is megkérdeztük Jacsó Tibortól, hogy mi a helyzet szűkebb pátriájában, Miskolcon.– Mennyi ideje van? Mert ezt egy mondatba nehéz lenne összefoglalni – válaszolta a szakágvezető. – De ha mégis meg kellene próbálnom két mondatba talán belesűríthetem. Az biztos, hogy Miskolc még él az európai szövetség vezetőinek emlékezetében, ugyanis akartak nekünk 2014-re is versenyt adni, anélkül, hogy jelentkeztünk volna. A baj csak az, hogy nem tudok róla, hogy körvonalazódna Miskolcon, az önkormányzat által néhány hónapja felkarolt pályaépítési projekt...

 


 

Toborzó

A Debrecen Speedway SE toborzót tart a salakmotorozás iránt kedvet érző, 10 és 16 év közötti fiatalok részére február 15-én, szombaton 14 órától a debreceni Gázvezeték utcai salakstadion főépületében. Az elméleti és gyakorlati képzés ingyenes!


 

Versenynaptár

Május 1.: páros Európa-bajnoki elődöntő Debrecen

Június 9.: egyéni Európa-bajnoki Challenge Debrecen

Július 26.: egyéni magyar bajnokság Gyula

Augusztus 20.: Debrecen Nagydíj Debrecen

Augusztus 23.: egyéni magyar bajnokság ?

Szeptember 6.: egyéni magyar bajnokság Debrecen

Október 18.: egyéni magyar bajnokság ?

Október 23.: nemzetközi csapatverseny Debrecen

Október 25.: nemzetközi csapatverseny Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!