Sport

2014.02.24. 09:47

A debreceni kosarasok „lefékezték” a Mercedest

Debrecen - A vártnál sokkal simábban múlták felül ellenfelüket a hajdúságiak.

Debrecen - A vártnál sokkal simábban múlták felül ellenfelüket a hajdúságiak.

A tabella második helyén álló Kecskemétet fogadta a DEAC az elmúlt hétvégén: kiválóan kezdtek a cívisvárosiak, az első negyedben végig vezettek az egyetemisták és 10 perc után 24-18 volt az állás a DEAC javára.

A második játékrészben a kecskeméti csapat megmutatta, nem véletlenül áll előkelő helyen a bajnokságban. Ezt a tíz percet három ponttal a vendégek nyerték meg, így a szünetben minimális volt az előnye a hazaiaknak (43–40). A második félidőben aztán teljesen „lefékezték” Nagy Ágoston tanítványai a kecskeméti Mercedest, sőt, a végén a stoptáblát is felmutatták a hazaiak a vendégeknek. A Nagy fivérek ekkor már szórták a hárompontosakat, és pazar indításokkal szolgálták ki a csapatársaikat. Különösen Vas Viktor volt elemében, aki szinte nem tudott hibázni a palánk alatt. A harmadik negyed végén 16 pont volt a DEAC előnye (70–54), az utolsó tíz percben pedig már csak egy csapat volt a pályán, így a vártnál könnyebben és nagyobb arányban tudott nyerni a debreceni gárda. A DEAC ezzel a győzelmével egyet előre lépett a bajnoki tabellán és jelenleg a negyedik helyen áll.

– Úgy gondolom, nagyon jó ütemben játszottuk le azt a mérkőzést, a HEPP Kupa döntője óta egyre jobb a csapat, ha így folytatjuk, akkor a dobogóra is felállhatunk a bajnokság végén – nyilatkozta dr. Nagy Ágoston, a DEAC vezetőedzője.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!