Sport

2014.01.02. 14:43

Palotaforradalom a salakosoknál

Debrecen - Eddig csak beszéltek róla, de most már leváltanák a szakágvezető Nagy Róbertet.

Debrecen - Eddig csak beszéltek róla, de most már leváltanák a szakágvezető Nagy Róbertet.

A sportág berkein belül nyílt titok volt, hogy sokan nem értettek egyet Nagy Róbert szakágvezetői kinevezésével, sőt az azóta eltelt időszakban végzett munkája is nagy hullámokat kavart a honi salakmotoros életben. A kritikus hangok odáig fajultak, hogy több klubvezető is a szakágvezető leváltását követeli - s ennek hangot is adtak a Magyar Motorsport Szövetség illetékeseinél.

Voltak, de nem lesznek

Hermann Henrik, a MAMS elnöke „kiterítette a kártyákat” a salakos szakág Facebook-oldalán.

– Tekintettel arra, hogy a salakmotoros szakág négy egyesülete a szakágvezető visszahívását kezdeményezte, megkérdeztem a szakágban 2013-ban regisztrált nyolc egyesületet, hogy mit kíván tenni: visszahívja a szakágvezetőt és jelöl egy újat, vagy támogatja a 2013-as év elején megválasztott Nagy Róbertet – kezdte mondandóját a szervezet első embere, majd hozzátette, a klubvezetőktől négy írásos visszahívó válasz kapott, melyek indoklást is tartalmaztak, illetve három egyesület képviselője azt nyilatkozta, nem kíván a jövőben a salakmotoros szakág munkájában részt venni, idén sem tették, bár tervezték.

(A Haon információi szerint Nagy Róbert visszahívását a Speedway Club Gyula, a miskolci Track Racing KFT, az ürömi Vega MSC és a Debreceni Speedway Klub kezdeményezte, a fent említett három klub, amelyik nem kíván részt venni a szakági munkában a jövőben az a Center MSC, a Délkonstrukt SE és a Motomax MSC, a nyolcadik egyesület, a Nagy Róbert elnökletével működő Big s MSC.)

A teljes cikk a Hajdú-bihari Napló szombati számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!