Sport

2014.01.13. 10:18

Nagy Róbert lemondott a szakágvezetői posztról

Debrecen - Hermann Henrik, a Magyar Motorsport-szövetség elnöke országos összejövetelt kezdeményezett a honi salakmotoros szakág képviselői számára.

Debrecen - Hermann Henrik, a Magyar Motorsport-szövetség elnöke országos összejövetelt kezdeményezett a honi salakmotoros szakág képviselői számára.

A megbeszélés tárgya a szakágvezető személye volt, ugyanis négy klub illetékese a regnáló vezető, Nagy Róbert visszahívását kezdeményezte a MAMS első emberénél. Mivel a fórum nyilvános volt, így a meghívott klubvezetők mellett bárki részt vehetett a gyűlésen.

A fórum elején voltak halvány próbálkozások a felek kibékítésére, de az idő előrehaladtával látszott, hogy erre semmi esély nincs. A megbeszélés igencsak parázs hangulatban zajlott, személyeskedésektől sem mentes felszólalásokat hallottak a jelenlévők. Mindkét fél felrótta a másiknak, hogy nem törekedett az együttműködésre, így nem is lehetett normális munkát végezni. Miután minden klubvezető, illetve a szakágvezető is elmondta gondolatait - mindez két és fél órába telt -, az elnök vázolta a helyzetet: két lehetőség van, Nagy Róbert írásban benyújtja lemondását még ezen a megbeszélésen, vagy a két hét múlva esedékes gyűlésen a többségben lévő klubok szabályos keretek között visszahívják a szakágvezetőt. Újabb fél órát követően Nagy Róbert az első lehetőséget választotta.

Miután az idény elején megválasztott szakágvezető lemondott posztjáról, az elnök a klubvezetőkkel közösen most már zárt ülésen folytatta a megbeszélést. Mintegy 40 perc után robbant a bomba! Óriási meglepetésként a többségben lévő visszahívó klubok vezetői Jacsó Tibort, a miskolci salakos egyesület első emberét jelölték szakágvezetőnek.

HBN-BN

A teljes cikk a naplo.hu-n és a Hajdú-bihari Napló keddi számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!