Sport

2013.12.20. 12:41

Olimpiai bajnok a Magyar Szabadidősport Szövetség élén

Debrecen - A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) 2013. december 19-én tartotta rendkívüli közgyűlését, ahol Czene Attilát választották meg a szervezet elnökévé.

Debrecen - A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) 2013. december 19-én tartotta rendkívüli közgyűlését, ahol Czene Attilát választották meg a szervezet elnökévé.

A korábbi olimpiai bajnokúszó azt a Horváth Andrást váltja az elnöki székben, aki 2007 óta irányította a szövetséget. A hat éve elnöklő Horváth András maga kezdeményezte a szervezet vezetésének megújítását.

„Új kihívás előtt állok. Egy olyan nagy területről van szó, melynek táborában közel 3.7 millió potenciális sportoló van” – mondta Czene Attila. A Magyar Szabadidősport Szövetség új elnöke. Ugyanakkor hozzátette, tisztában van azzal, hogy a rendszeresen sportolók számát elsősorban megfelelő szolgáltatásokkal lehet vonzóvá tenni. „Sok feladatunk lesz ezen a területen, többek között szeretnénk bevezetni a Nemzeti Sportinformációs Rendszert a szabadidősort területére” – mondta Czene.

A szövetség általános alelnöke Péter Zoltán, a gazdasági alelnöke Németh Csabáné, míg a szakmai alelnöke Schneider Béla.

A közgyűlésen az MSZSZ a szabadidősportban végzett munkájáért a „Lakosság Sportjáért” díjat adományozott Kiss Erzsébetnek (a Hajdú-Bihar Megyei Szabadidősport Szövetség munkatársa) és Horváth Zoltánnak (a Komárom-Esztergom Megyei Szabadidősport Szövetség megbízott elnöke).

Kiss Erzsébet tíz éves kora óta elkötelezettje a testnevelésnek, a sportolásnak. Allround sportember, aki labdajátékosként, edzőként, testnevelőként, sportszervezőként és újságíróként szolgálja a magyar, főleg a debreceni emberek sportolását. Személyes példamutatással jár elől, ami közösségteremtő erejével párosulva nagyszerűen kamatozik a helyi sportélet alakításában. Ahogyan Ő fogalmaz, nem mások legyőzése árán szeretne örökké győztes lenni.

Aszalós Imre

elnök

Hajdú-Bihar Megyei Sportszövetségek Szövetsége

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!