Sport

2013.11.13. 16:45

DVSC-TEVA vs. MSE - Edzői nyilatkozat

Debrecen, Mezőkövesd - A DVSC-TEVA vs. Mezőkövesd Zsóry FC (2-4) Ligakupa mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Debrecen, Mezőkövesd - A DVSC-TEVA vs. Mezőkövesd Zsóry FC (2-4) Ligakupa mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Kondás Elemér (Debrecen): - Ezt a mérkőzést is ugyanarra használtuk, mint eddig, vagyis lehetőséget kaptak azok, akik eddig kevesebbet, illetve akik az NB III-ban játszanak. Mi már megnyertük a csoportot, az ellenfél viszont egy jó csapattal érkezett, jól kontráztak egy jó meccsen és így nyerni tudtak.

Véber György (Mezőkövesd): – A célt, amiért jöttünk, elértük, hiszen egyrészt nyertünk, másrészt, miként azt előzetesen is mondtam, nagy szükségünk van minden kis sikerélményre. Persze, helyén kezeljük a dolgokat, de azért mégiscsak egy tétmeccset tudtunk hozni. Külön öröm számomra a négy szerzett gól, remélem, apránként lépkedünk tovább ezen az úton.


A labdarúgó Liga Kupa B csoportjának 5. fordulójában a DVSC-TEVA csapata a Mezőkövesd Zsóry FC gárdáját fogadta szerdán 13:30-tól. Az összecsapásról élőben tudósítunk a Hajdú Online-on.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!