Sport

2013.10.24. 11:47

Rajkaira és Kerékgyártóra emlékeznek

Debrecen - Kovács Zsolt szerint nagy hagyománnyá vált a verseny, és komoly presztízst jelent a futók számára.

Debrecen - Kovács Zsolt szerint nagy hagyománnyá vált a verseny, és komoly presztízst jelent a futók számára.

41. alkalommal dördül el a startpisztoly október 26-án 12 órától a Rajkai emlékversenyen, amelyhez támogatóként csatlakozott a Hajdú-bihari Napló is. A nevezők ezen a megmérettetésen két kiváló szakemberre emlékeznek, Rajkai Tiborra, a DEAC atlétáinak és a Debreceni Agrártudományi Egyetem sportegyesületének edzőjére, valamint Kerékgyártó Lászlóra, az esemény korábbi főszervezőjére, és a rendezvény névadójának egyik tanítványára.

A program

A mezőny a Debreceni köztemető III-as kapuja mellől rajtol el és egy 2500 méteres kört tesz meg a Nagyerdő körül, amely sok jelentkező számára ismerős lehet, hiszen ez volt az október közepén megrendezett Oxigén Kupa útvonala is. Az viadal szombat déltől kezdődik a „Fussunk együtt a Naplóval!” című eseménnyel, amelyen bárki indulhat, majd 13 órától folytatódik a seniorok és a nők 5000 méteres erőpróbájával, valamint a férfiak 10 kilométeres Rajkai emlékversenyével. Az eseményre a sportegyesületek és felsőoktatási intézmények sportolóit, magyar és külföldi, profi és amatőr futókat, valamint a Hajdú-bihari Napló olvasóit várják. A férfi és a női futamok 1-3. helyezettje éremdíjazásban részesül, a Napló-futás résztvevői pedig sorsoláson vesznek részt, amelyen támogatók által felajánlott ajándékokat nyerhetnek. Az alkalomra a nevezés díjtalan.

Tavaly beteg volt

Kovács Zsolt, a Bihari Atléta Bírók Sportegyesületének hosszútávfutója, és a Rajkai emlékverseny kétszeres győztese egy éve nem tudott részt venni a megmérettetésen, de most újra rajthoz áll.

– Ez egy piros betűs esemény a naptáramban, hiszen minden esztendőben indulok ezen a futamon, ám sajnos egy éve nem álltam rajtvonalhoz betegség miatt – emlékezett vissza Kovács Zsolt. – 2003-ban neveztem először és az óta, amennyiben az egészségem nem akadályozott meg, mindig elindultam. Ez a nagy hagyománnyá lett megmérettetés már presztízzsé vált a futók számára, mivel évről évre egyre erősebb a mezőny, és mindenki szeretne felkerülni a győztesek listájára. Bízom benne, hogy szombaton ez nekem újra sikerül.

HBN-MAL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!