Sport

2013.10.09. 13:46

A tradíció folytatódik

Debrecen - Idén 41. alkalommal rendezik meg a Rajkai-emlékversenyt, ezúttal a Napló támogatásával.

Debrecen - Idén 41. alkalommal rendezik meg a Rajkai-emlékversenyt, ezúttal a Napló támogatásával.

Október 26-án ismét összegyűlik a futótársadalom, hiszen ekkor rendezik a Rajkai Tibor és Kerékgyártó László emlékére szervezett futóversenyt. A két kiváló sportemberről tudni illik, hogy Rajkai Tibor a DEAC atlétáinak és a Debreceni Agrártudományi Egyetem sportegyesületének edzője volt, míg Kerékgyártó László – Rajkai egyik tanítványaként – korábban főszervezőként vett részt az emlékverseny elbonyolításában.

A Napló is névadó

Idén hivatalosan Rajkai-Napló emlékversenyként szervezik az eseményt, s mint 1973 óta mindig, most is a Nagyerdő ad otthont a megmérettetésnek, amin a résztvevők három távon mérik össze tudásukat: 10 kilométeren futnak a férfiak, 5 kilométeren a nők, a serdülők és a veteránok, illetve lesz egy 2500 méteres Napló-futás is.

– Rajkai Tibor volt az első edzőm, és amíg én vagyok a Hajdú-Bihar Megyei Atlétikai Szövetség elnöke, támogatni fogom ezt a viadalt – nyilatkozta Benéné Lipcsei Irén, aki az első női megmérettetést is megnyerte. – Már 41. alkalommal rendezzük meg ezt a tradicionális eseményt, amely jól mutatja, milyen fontos helyet foglal el a megye életében ez a megmérettetés. Az emlékverseny fenntartása nehéz, hiszen eddig több mecénásunk volt, de a korábbi Rajkai-tanítványok, mint például a magyar válogatott Sári Elek, illetve a megyei önkormányzat is sokat segít abban, hogy évről-évre megrendezhessük az eseményt. Idén pedig, mint ahogyan az a névben is olvasható, a Napló is támogatja a rendezvényt, amely számunkra azért fontos, mert idáig is minden alkalommal beharangozták a versenyt és megjelentették az eredményeket. Azért örülünk az együttműködésnek, mert szeretnénk, hogy idén is sok emberhez eljusson a Rajkai-emlékverseny, hiszen már tavaly is nagyon sok nevező volt, s most még többet várunk.

HBN-MAL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!