Sport

2013.08.05. 13:34

„Szinte törvényszerű volt”

Debrecen - A Loki csapatkapitányának, Szakály Péternek a góljával nyert vasárnap este a DVSC-TEVA 1-0-ra a Mezőkövesd ellen.

Debrecen - A Loki csapatkapitányának, Szakály Péternek a góljával nyert vasárnap este a DVSC-TEVA 1-0-ra a Mezőkövesd ellen. – Valamilyen szinten várható volt, sőt, szinte törvényszerű, hogy a szép Kaposvár elleni győzelmünk után egy olyan meccs következik, ahol semmi sem jön be – kezdte értékelését a Loki csapatkapitánya, Szakály Péter, akinek nagyszerű találata révén szerezte meg a Loki a győzelemért járó három pontot.

– Próbáltunk úgy kiállni, hogy minél hamarabb megszerezzük a vezetést, és megtörjük a Kövesdet. Ennek megfelelően rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, nem is emlékszem, mikor volt ennyi ziccerünk, ám egyikből sem született gól. Noha a szünetben megkíséreltünk megnyugodni, a sok kihasználatlanul hagyott lehetőség az önbizalmunkra sem volt jó hatással, illetve az ellenfél is feltámadt a második félidőben. De a 80. percben végül mégis sikerült betalálni – fogalmazott Szakály, aki a gólját is felelevenítette.

– Az örökifjú Dombi Tibi elment a jobb szélen, látta, hogy érkezem a második hullámban, és remek labdát adott. Úgy éreztem, nincs időm átvenni, így kapásból elvállaltam. Miután megszereztük a vezetést, a csapat, és én is felszabadultunk – emlékezett vissza a CSK, aki elmondta, bár gyakorolják ezeket a szituációkat, meccs közben a pályán mindig a játékos dönt.

A cikk folytatását a Hajdú-bihari Napló augusztus 6-i számában olvashatják.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!