Sport

2013.07.23. 16:54

Nyári napközis tábor

Debrecen - A klubvezetés nem ülhet a babérjain, szükség lenne még egy kapusra.

Debrecen - A klubvezetés nem ülhet a babérjain, szükség lenne még egy kapusra.

Csak a véletlen műve, de a hőmérséklettel egyetemben a DVSC-Fórum edzéseinek intenzitása is a tetőfokára hág ezen a héten. A debreceni kézilabdás hölgykoszorú Varga József irányításával a felkészülési időszak harmadik hetébe lépett, s most kapják a legkeményebb terhelést a lányok; ebben a szakaszban úgynevezett napközis rendszerben készülnek a lokisták, így akár hazai edzőtáborozásnak is nevezhetjük ezt az öt napból álló etapot.

Ezen a héten 13 tréninget irányzott elő a szakmai stáb a Lokinak, majd péntek délután felkészülési mérkőzésen lépnek pályára Kudor Kittiék.

Egy hely még kiadó!

– A mögöttünk lévő hetek meggyőztek arról, hogy az új játékosok, Sopronyi Anett, Ábrahám Szilvia, Valovics Nóra és Barna Éva komoly erősítést jelentenek nemcsak játéktudás, hanem tapasztalat terén is. Az elképzeléseink szerint egy 20 fős kerettel vágunk neki a szezonnak, ebből egy hely kiadó, mert mindenképpen szeretnénk még kapust igazolni. Több magyar hálóőrrel is beszéltünk, majd román és holland kapus is szóba került, ám eddig nem jártunk sikerrel, de nem adjuk fel! Visszatérve a keretünkre, három ifjú játékosunk, Som Ildikó, Mikula Dóra és Bálintová Réka az NB I/B-ben szereplő csapatunkban is pályára lép majd – nyilatkozta a Naplónak Köstner Vilmos, a DVSC-Fórum szakmai igazgatója.

HBN-BN

A teljes cikk a Hajdú-bihari Napló szerdai számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!