Sport

2013.01.13. 12:09

Egyre nehezebb helyzetben a debreceni kosarasok

Kosárlabda - Esélyeshez méltóan kezdett a dunántúli együttes, és ennek eredményeképpen öt perc elteltével már 15-1-et mutatott az eredményjelző, ekkor végre felébredt csipkerózsika álmából Jason Okrzesik legénysége, és három gyors triplával visszajött a meccsbe.

Kosárlabda - Esélyeshez méltóan kezdett a dunántúli együttes, és ennek eredményeképpen öt perc elteltével már 15-1-et mutatott az eredményjelző, ekkor végre felébredt csipkerózsika álmából Jason Okrzesik legénysége, és három gyors triplával visszajött a meccsbe.A második negyed elejét is debreceni kosarak fémjelezték, Kovácsék fel is jöttek 17-16-ra, de ekkor a hazaiak megrázták magukat, és gyorsan visszaállították a tíz pontos különbséget, majd szünetig hátralévő percekben megtoldották még néggyel.Fordulás után sem változott a játék képe, a vendéglátók magabiztosan játszva termelték a pontokat, míg a Debrecen a második negyedbeli felzárkózással aznapra el is lőtte a puskaporát, így a 25. percben már húszegységnyire nyújtotta előnyét a Sopron.

A záró tíz percre így már semmi izgalom sem maradt, Meszlényi Róbert tanítványai tovább javították kiváló otthoni statisztikájukat, míg a Factum egyre nehezebb helyzetbe sodorja magát.

 

NBI. A 16. forduló, Sopron

Soproni KC - Factum Sport Debrecen 88-62 (17-10, 28-21, 26-15, 17-16)

Sopron, 1000 néző, Vezette: Ádám J., Gorka Sz., Németh Cs. (Major)

 

Sopron: THOMAS 20/9, WATSON 22/3, VESZTERGOM 10, Tóth G. 8/3, Barovics 7 Csere: Takács N. 6/3, Gombás 8/6, Bus 5/3, Keresztes -, Molnár B. -, Molnár M. -, Rátvay 2

Vezetőedző: Meszlényi Róbert

 

Factum: Helmeczi 3, SMITH 15, Stafford 9/9, Izzo 2, CSEH 21/15 Csere: Pék 3/3, Kovács 3/3, Varga 3, Vas 3/3, Benőcs -

Vezetőedző: Jason Okrzesik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!