Sport

2013.01.10. 16:45

A Lódarazsak kijönnek a fészekből

Lacrosse - Budapesten, a New Years Cup-pal indítja a 2013-at a Debrecen Hornets.

Lacrosse - Budapesten, a New Years Cup-pal indítja a 2013-at a Debrecen Hornets.Története első hivatalos fellépésére készül január 12-én és 13-án a Debrecen Hornets lacrosse-csapat, mégpedig azonnal egy nemzetközi tornán, a Budapest Blax által szervezett New Years Cup-on. A kupán több külföldi együttes is részt vesz majd, mint például a német Inglostadt Gladiators, az osztrák Vienna Whitecoats vagy a szerb Belgrade Zombies. A kétnapos eseményen a férfi szakosztály lép pályára, a nők a Budapest Blackberries-zel karöltve szálnak ringbe. – Nagy dolog számunkra, hogy a nemzetközi porondon mérhetjük össze tudásunkat más országból érkező klubokkal – mondta Halász Tamás, a Lódarazsak elnöke és játékosa. – A srácok izgatottak és nagyon komolyan veszik. Ugyanígy vannak a lányok is, akiktől jó teljesítményt várok. Ám mivel ez az első tornánk, ismeretlenek az ellenfelek és lesznek csapatok, amelyek más egyesületektől is hoznak játékosokat, ezért én azt mondom, hogy ha szoros meccseket vívunk, és nem vétünk őrült nagy hibákat, akkor maximálisan elégedett leszek, de azért jó lenne minimum egy győzelmet behúzni. Viszont félévi edzésmunka van ebben a csapatban, és egy új sportágat ennyi idő alatt megtanulni kemény dolog.

A hó nem akadály

A tél sem okozott problémát a Hornets háza táján, hiszen mindössze három edzést hagytak ki a Lódarazsak, illetve ha nem tudtak gyakorlatozni, akkor a taktikai elemeket vették át. – Nem hiszem, hogy a három kimaradt alkalom és a kéthetes ünnepi szünet befolyásolná a játékosok teljesítményét. A taktikai és stratégiai képzettséget nézve szerintem minden más együttes is gondban lehet, hiszen ennek gyakorlására két csapat kell. Így csak elemeire bontva tudjuk elvégezni a felkészülést. A pályán jó az összhang a játékosok között, különösképpen azoknál, akik rendszeresen részt vesznek az edzéseken. A Blax-et már valamelyest ismerjük, viszont a külföldi gárdák ellen már nehezebb lesz, de mivel az Ingolstadt játssza a nyitómeccset, ezért remélem, meg tudjuk figyelni majd a játékukat.

Magyar rangadó

A New Years Cup-on sor kerül az első hivatalos magyar rangadóra is, hiszen egy csoportba került az ország első két lacrosse-csapata. – Reméljük, örökrangadó lesz belőle – beszélt a Blax elleni találkozóról Halász. – Játszottunk már ellenük barátságos találkozókat, de továbbra is megfigyelés alatt tartjuk majd őket. Viszont fizikailag és taktikailag fel tudjuk velük venni a versenyt.

HBN-MAL

 

A Debrecen Hornets és Budapest Blackberries mérkőzései:

Január 12. (szombat)

11.40: Graz Gladiators-Budapest Blackberries

12.40: Inglostadt Panthers-Debrecen Hornets

17.20: Budapest Blackberries-Vienna Cherokees

18.20: Budapest Blax-Debrecen Hornets

Január 13. (vasárnap)

Attól függ, hogy hanyadik helyért kell majd játszania a Hornets-nek.

14.40: Budapest Blackberries-Vienna Monarchs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!