Sport

2012.08.14. 10:59

London 2012 - Czene Attila már előre tekint

Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (MTI) - A londoni sikerek felelevenítése mellett már a következő időszak feladatairól beszélt Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportpolitikáért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (MTI) - A londoni sikerek felelevenítése mellett már a következő időszak feladatairól beszélt Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportpolitikáért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában."Két évvel ezelőtt eldöntöttük, hogy az állami sportirányítás egy picikét visszalép az igazgatás területéről, át akartuk adni a szakmai irányítást, a felelősség és a szakmai döntések jogát a Magyar Olimpia Bizottságnak, és úgy látszik, ennek az eredménye már meg is látszik" - mondta az úszóként 1996-ban Atlantában aranyérmes sportvezető.

A finanszírozással kapcsolatban Czene elmondta, hogy azoknak a sportágaknak, amelyek jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, de ugyanakkor kiválóan szerepeltek az ötkarikás játékokon "a kormányzatnak tulajdonképpen kötelező biztosítania a megfelelő hátteret".

Czene szerint ugyanakkor a tradicionálisan sikeres magyar sportágakban diadalmaskodók - mint tornában Berki Krisztián, úszásban Gyurta Dániel, atlétikában Pars Krisztián és vívásban Szilágyi Áron - sikerükkel gyakorlatilag "megmentették saját sportágukat".

"Ők bebizonyították, hogy ezek a sikersportágak továbbra is hozzák az érmeket" - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy nem az adott sportág szerepelt jól, hanem csak egy-egy kiváló versenyző, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az államtitkár elmondta, hogy 2010 óta két és félszeresre nőtt a sporttámogatás, de a mostani eredményeket nem szabad túlmisztifikálni.

"Nem véletlen, hogy a MOB már az olimpia alatt bejelentette azt a nyolcéves utánpótlásfejlesztési-koncepciót, amellyel ezeket az eredményeket meg tudják tartani" - tette hozzá Czene, megemlítve még, hogy a sportirányításnak már arra kell gondolnia, hogy mi lesz négy vagy nyolc év múlva.

A magyar csapat nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel a kilencedik helyen zárt a londoni olimpia éremtáblázatán.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!