Sport

2008.06.15. 13:25

Az EHF rövid időn belül dönt a boszniai botrányról

<p>Az eddigi hírekkel ellentétben még nem döntött a szombat esti bosznia-hercegovinai kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzés eredményéről az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára.</p>

Hozzátette ugyankkor: minden esély megvan arra, hogy a magyar vezetésnél botrányosan félbeszakadt szarajevói mérkőzést ne kelljen újrajátszani.

A szarajevói világbajnoki selejtező befejezése előtt nem sokkal a szurkolók különböző tárgyakkal kezdték dobálni a játékosokat és a bírókat. A játékvezetők akkor megszakították a mérkőzést, néhány perccel később pedig lefújták a találkozót. A magyar válogatott akkor 27-24-re vezetett. Sinka László a Független Hírügynökségnek elmondta: az EHF feltehetően bekéreti majd a nem mindennapi botrány felvételeit, de elképzelhető, hogy a bosnyák és a magyar szövetség delegátusának, illetve a játékvezetőknek is be kell majd számolniuk az EHF bécsi főhadiszállásán.

Sinka László elmondta: három lehetőség közül választhat az EHF, az első, hogy a 27-24-es végeredménnyel a magyar válogatottnak "írják jóvá" a találkozót. A második lehetőség, hogy lejátszák a fentmaradó 11 percet, a harmadik pedig, hogy újra játszák a találkozót. Sinka László elmondta: a magyar szövetség mindent meg fog tenni, hogy az első változat mellett döntsön az EHF.

A főtitkár elmondta: a dobálás, bár nem okozott komoly sérülést a játékosoknak, lelkileg rendkívül megviselte a magyar válogatott tagjait. Sinka László hozzátette, amilyen barátsággal fogadták a bosnyák játéksokat és szurkolókat egy hete Gyöngyösön, az első mérkőzésen, elvárható lett volna a hasonló vendéglátás, sajnos azonban nem ez történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!