Sport

2008.05.01. 19:58

LABDARÚGÁS: Terry kiállt Avram Grant mellett

<p>A Chelsea csapatkapitánya, John Terry szerint mostantól nem lehet kérdéses a csapat vezetőedzőjének, Avram Grantnak a jövője, aki a londoni kékek történetében először, Bajnokok Ligája döntőbe vezette az együttest.<BR /></p>

Terry "hihetetlennek" tartja, hogy azok után is az izreli mester távozását követelik, hogy a szerda esti, Liverpool elleni BL-elődöntőben győzelemre vezette az alakulatot. Didier Drogba két gólja, valamint Frank Lampard büntetője révén a Chelsea 4-3-as összesítéssel jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába, ahol a Manchester United lesz az ellenfele.

"Az eredmények nem hazudnak" - kezdte mondandóját Terry. "A bajnokságban is versenyben vagyunk az első helyért, most pedig bejutottunk a BL-döntőbe, amit Avram Grantnak köszönhetünk" - védte meg az edzőt a klasszis.

"Szerintem Grantnak kijár a tisztelet, hiszen ez az első alkalom a Chelsea történetében, hogy bejutottunk a legrangosabb európai kupa fináléjába. Ez korábban egy trénernek sem sikerült" - magyarázta Terry. "Hihetetlen, hogy ilyen eredmények után is megkérdőjelezik a mester képességeit".

A 27 éves hátvéd úgy véli, Grant nélkül nem tartana itt a klub, hiszen ő az, aki minden egyes összecsapás előtt motiválja a játékosokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!