Sport - Foci

2018.04.28. 10:47

Iniesta könnyek között jelentette be: távozik a Barcelonától

Barcelona - Péntek délután sajtótájékoztatón ismertette döntését, mely szerint a szezon végén elhagyja az FC Barcelonát.

Barcelona - Péntek délután sajtótájékoztatón ismertette döntését, mely szerint a szezon végén elhagyja az FC Barcelonát.

A kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok Andrés Iniesta októberben „életre szóló” szerződését kötött a Barcelonával, de olyan záradékkal, hogy minden nyáron saját maga határozhat arról, mit szeretne a folytatásban - írja a Nemzeti Sport. Az utóbbi hetekben egyre többet lehetett hallani arról, hogy befejezi aktív pályafutását. A Sevilla elleni kupadöntőben például könnyek között hagyta el a pályát, a meccs után pedig elárulta, hogy a héten ismerteti a döntést, amit a jövőjével kapcsolatban hozott.

A klublegenda végül péntek délután jelentette be, hogy 22 év után távozik a csapattól.

„Sohasem tudnék a Barcelona ellen játszani, így nem maradok Európában. A szezon végén minden kiderül, még sok dolog vár megbeszélésre. Nehéz nap ez számomra, az egész életemet itt töltöttem.

Az, aki ma vagyok, nagyban a Barcának és a La Masiának köszönhető, s ezért elmondhatatlanul hálás vagyok”

- mondta Iniesta a sajtótájékoztatón.

Azt egyelőre nem tudni, hogy visszavonul, vagy átigazol máshová.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!