Speciális klinikai tápszereket készít egy magyar cég

Budapest – Adott betegséghez, így többek között daganatos betegeknek, krónikus tüdő- és gyulladásos bélbetegségekkel küzdőknek specifikusan készít klinikai tápszereket egy magyar cég – erről a vállalat tulajdonosa beszélt hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Cseh Gellért, a Medifood ügyvezetője elmondta: az úgynevezett speciális gyógyászati célú élelmiszerekre európai uniós és magyar szabályok is vonatkoznak. Ezeket kifejezetten beteg embereknek készítik és az egészségügyben használják. Közölte: az ilyen tápszereket azért kezdték fejleszteni 30-35 éve, mert előfordul, hogy a beteg a kórházban nem képes önállóan táplálkozni. Megjegyezte: már nem csak ilyen súlyos esetekben használják ezeket, hanem a betegséghez kapcsolódó alultápláltság kezelésére is.

A klinikai tápszerek a betegséghez kapcsolódó alultápláltság esetén fedezik az energia- és fehérjehiányt; emellett ásványi anyagokra, nyomelemekre és vitaminokra is szüksége van a betegnek. Ezeket fejlesztéseikben az adott betegségnél leírt tudományos eredményekre alapozott igények szerint állítják össze, így a termékek akár kizárólagos táplálásra is alkalmasak. Ha a beteg nem tud hagyományos ételt fogyasztani, négy-öt ilyen tápszer fedezi a napi energiaszükségletét.

– MTI –