Sikeres évadot zártak

A kép az évadzáró ünnepségen készült
A kép az évadzáró ünnepségen készült - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A kultúrába történő befektetés megtérül; azon emberek lelkén keresztül, akik például egy koncert után kipihenten és felszabadult kreativitással dolgoznak – jelentette ki Somogyi Béla alpolgármester a Kodály Filharmonikusok csütörtöki évadzáró ünnepségén, a Hal közben. Úgy véli, Debrecennek e téren nincs oka szégyenkezni.

– A 2013/14-es évadban sikerrel teljesítettük azt a tervet, hogy minél kevesebb anyagi ráfordítással minél hatékonyabban működjünk – mondta Somogyi-Tóth Dániel igazgató, művészeti vezető. Kiemelte, hogy az elmúlt néhány évben 20 ezerről 72 ezerre nőtt a nézőszám (beleértve a turnék közönségét is), illetve a szponzorok 5 millió forinttal támogatták a Kodály Filharmóniát, ami „figyelemre méltó” összeg.

Büszkeségnek és egyúttal szomorúságnak nevezte Pad Zoltán vezető karnagy távozását a Magyar Rádió Énekkarához; az ő pótlása kapcsán azt mondta: nem tud olyan fizetést adni a filharmónia, hogy tódulnának a jelöltek.

HBN


A bérek felzárkóztatását sürgeti a debreceni filharmonikusok vezetője
Debrecen, 2014. június 5., csütörtök (MTI) – A bérek felzárkóztatását sürgette a debreceni Kodály Filharmónia igazgatója a zenekar és a Kodály Filharmónia csütörtöki évadzáróján.








hirdetés