„Pohárba öntött emberi sorsok”

Az alkohol nem csak a fogyasztóját, annak kornyezetét is „mérgezi”
Az alkohol nem csak a fogyasztóját, annak kornyezetét is „mérgezi” - © Illusztráció: Getty Images
Debrecen – Bántó őszinteséggel beszélnek magukról az anonim alkoholisták.

Néhány napja tartották a Józanság Napja rendezvénysorozatot, melynek keretében a szakemberek mellett az anonim (névtelen) alkoholisták is összegyűltek. A Simonffy utcai Ifjúsági Ház egyik termében az alkoholproblémával küzdők és az érdeklődők, 15-en, 20-an egy kört alkotva foglaltak helyet.

A különleges hangulat megteremtéséről egy asztalra kitett gyertya és egy kis harang megkongatása gondoskodott. Ezután ismertették a csoport működésének legfontosabb szabályait. Kiderült: azért osztják meg tapasztalataikat, hogy segítsenek egymásnak szenvedélyük leküzdésében. A másikat kritizálni tilos. A cél: józannak maradni és más alkoholistákat ehhez hozzásegíteni!

„Kötelező” volt inni

Józsi vagyok, és alkoholista. Bányászvárosban nőttem fel, olyan helyen ahol tudni kellett inni. A „követelménynek” maradéktalanul megfeleltem – jelentette ki a csoport első, középkorú megszólalója. Elmondta: úgy gondolta, hogy ha sokat iszik „emberszámba veszik”, be tud illeszkedni.

– Később kohász lettem és a kohászembernek a sör éltető folyadék, lehűti a szervezetet. Munka után megérdemlem, hogy „behúzzak” egy sört. Sőt bevezethetnék a műhelybe is – tette hozzá. Majd azzal folytatta, hogy ráadásul még szereti is a sör ízét.

Arról is beszélt, hogy családot alapított, jól ment az élete, de egy idő után azt vette észre, hogy az ebéd utáni sör adag a duplájára emelkedett. Sőt már este és reggel is sört akart. Az időnkénti ünnepekből, mindennapos bulik lettek.

– Reggelente már alig vártam, hogy kinyisson a kocsma és fel voltam háborodva, ha öt percet késett a kocsmáros! Ittas vezetésért elvették a jogosítványomat. Akkor már volt olyan napom amikor azon kívül, hogy bevittem egy számlát az egyetemre, semmit nem csináltam, csak az italméréseket jártam. A pezsgőt is elfogyasztottam az otthoni hűtőből, pedig soha nem szerettem. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy „túlittam” magam – fogalmazott. Józsi szerint innen kellett megfordulni az úton és rájönni arra, hogy muszáj valamit kezdeni. Akkor került elő az anonim alkoholisták telefonszáma.


Illusztráció: Getty Images Illusztráció: Getty Images ©

– Ebből a közösségből tudok erőt meríteni ahhoz, hogy ki tudjam mondani: köszönöm, többet nem kérek! – zárta szavait.

A „gépszíjas ivó”

Péter vagyok, alkoholista. „Gépszíjas ivó” voltam. Időnként erősen ittam aztán hosszabb ideig egyáltalán nem. A két ivási ciklus közötti idő egyre rövidebb lett – kezdte történetének ismertetését egy 60 év körüli férfi. Elmondta: az alkohol végül mindennapos vendéggé vált nála. Hatalmas volt az egója, úgy érezte, hogy mindenkinél erősebb, tudja mit csinál. Mindig megmagyarázta magának, hogy amit elfogyaszt az nem sok. 2005-ben megfelelés vágyból mégis megpróbálta letenni a poharat. Berettyóújfaluban esperalt ültettek a bőre alá. (Ezek olyan több hónap alatt felszívódó kis tabletták, melyekre ha az alkoholista ráiszik, erős rosszullét alakul ki nála, elvileg bele is halhat. A páciensek jelentős része ettől való félelmében általában az ital közelébe sem mer menni – A szerző.) Péter ezzel mit sem törődött, még hat évig ivott.

– Ezután a körülöttem élők nyomására bekerültem a Kenézy Kórházba. Miközben a tudatomban nem volt ott a piálás abbahagyásának gondolata, bevállaltam a Minnesota-programot – osztotta meg a többiekkel pokoljárását a férfi. (Ez a terápia abból indul ki, hogy az alkoholizmus betegség, melynek fiziológiai, pszichológiai, szociális és spirituális összetevői is vannak. Vagyis komplex kezelésre van szükség, melyben nagyon fontos az önsegítő csoportok szerepe – A szerző.) Ez sikerült, utána józan lett!

„Beleszülettem az ivásba”

Ica vagyok, alkoholista. Beleszülettem az italba – így mutatkozott be az utolsó beszélő, egy idősebb, ősz hajú nő. Beszámolójából kiderült, hogy kocsmáros volt az anyja, apja, a kocsma mellett laktak, így teljesen természetes volt számára az alkohol közelsége. Elmesélte, hogy gyermekkorában a vasárnapi ebédhez boros vizet, reggel pedig sokszor likőrt kapott a szüleitől. Kamaszként borral kevert töményet fogyasztott, melynek ugyan rettenetes volt az íze, de a hatása „jónak” bizonyult. Számára a mélypont másfél éve akkor jött el, amikor már nem dolgozott és ráért inni.

– Addig „szinten tartó ivó” voltam, vagyis mindig nagyjából ugyanannyit fogyasztottam. De nem voltam jól tőle, csak tűrhetően. Egy napon, amikor éppen vendégeket vártunk, én teljesen „kiütöttem magam”. Úgy éreztem, hogy ezt már nem vállalhatom fel mások előtt, ezért beszedtem egy marék gyógyszert. Másnap a klinikán ébredtem és akkor azt mondtam, hogy ennek véget kell vetni! Nehezen tudtam kimászni belőle. Most már 270 napja nem iszok. Tudom, hogy ez az utolsó lehetőségem. Ha még egyszer visszaesek, belőlem nem lesz ember, nem lenne visszaút. Már csak a családomnak élek – jelentette ki.

– Orosz Csaba –








hirdetés