Petrencés rúdtól a quadpróbáig – A gyerekek körül forgott Esztár hétvégéje

Petrencés rúdtól a quadpróbáig – A gyerekek körül forgott Esztár hétvégéje
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Esztár – Egész nap a kicsiké volt a főszerep a Szunyogh-kastély udvarán rendezett fesztiválon a hétvégén.

Tizenkét játékszigeten próbálhatták ki magukat, a kitűnő hangulatról számos fellépő gondoskodott. A forróság ellenére sokan eljöttek a Lurkó-fesztiválra. A belépéskor útlevelet kaptak a gyermekek, abba gyűjthették a pontokat. Minden játékszigetnél, ahol kipróbálták magukat, pecsétet kaptak, amellyel versenybe szállhattak egymással. A nap végén közöttük értékes nyereményeket sorsoltak ki.

A mesehősök igyekeztek jókedvre deríteni a gyerekeket: Aranyhaj királynővel a labirintusban aranyhajat kellett keresni, a jelmezbe öltözöttek pedig egyik akadálypályájától, játékszigettől, a másikig kalauzolták a látogatókat. Az “ál-Toldi Miklós” udvarában petrencés rudat emelgettek, az íjászok tanították a célbalövést, a bátrabbak quaddal, valamint segway-en is mehettek. A kerekesszékesek közlekedését is kipróbálhatták a kíváncsiak.

A kisebbeket színezés, kézműves foglalkozás, fajáték-készítés, csillámtetkó, kézműves tevékenység, ékszerkészítés várta, Lufi bohóc pedig mókázásra hívta őket. A robotika világába is betekinthettek a kíváncsiak. A Guiness-rekorder László Gyula közreműködésével freestyle bemutató is volt.

HBN-NKM








hirdetés