Pertársaságba tömörülnek a Questor-károsultak

Akt.:
Debrecen – A debreceni károsultak képviselői Kósa Lajost és Rogán Antalt is várták pénteken, hiába.

Pertársaságokat alakítanak, hitelezői választmányt próbálnak „tető alá hozni” és a közterületi jelenlétüket is fokozzák a Quaestor-károsultak – derült ki azon a pénteki beszélgetésen, ahová Kósa Lajost és Rogán Antalt is várták (volna) a károsultak.

„Elkaszálta” az AB

A beszélgetés apropóját az adta, hogy az Alkotmánybíróság (AB) a napokban „elkaszálta” a Quaestor-törvényt, így a 6 milliótól 30 millió forintig terjedő kártalanítást nem kaphatják meg a pórul járt emberek. – Én a „szerencsések” közé tartozom, hiszen a befektetésem hatvan százalékához már hozzájutottam – mondta el a Naplónak Varga Miklós debreceni károsult, akit mellbe vágott az AB elnökének az a nyilatkozata, miszerint a kisbefektetők vesztét gyakorlatilag az elégtelen pénzügyi ismereteik okozták. „Valójában egy szimpla bűncselekmény áldozatai vagyunk; mind a 32 ezren” – jelentette ki a feldúlt férfi.

Közös az érdekük

A károsultak most országszerte pertársaságok alakításába fognak, folytatják az utcai demonstrációkat, illetve megkezdik az aláírásgyűjtést egy hitelezői választmány felállítása érdekében. – Ha 12 ezer aláírás összejön, akkor felállhat a választmány, amelynek joga lenne betekinteni a felszámoló kártyáiba. Erről a többiekkel szombaton a fővárosban egyeztetünk – mondta Tyll Attila, a debreceni károsultak Facebook-csoportjának a megalapítója.

HBN-PA








hirdetés