2013.01.11. 12:02
Állami támogatással folytatódhat a Nagytemplom felújítása
A Nagytemplom a városkép szempontjából meghatározó épület, ezért a megújuló Fő téren nem állhat félig kész állapotban.
A Nagytemplom a városkép szempontjából meghatározó épület, ezért a megújuló Fő téren nem állhat félig kész állapotban.
A munkálatokat az egyházközség és a Veszprémi Érsekség önerőből kezdte meg még 2009-ben, majd folytatta 2012-ben. A tetőszerkezet cseréjének felénél fogyott el a pénz, ám a már-már balesetveszélyes, elöregedett tető felújítását folytatni kell, így az egyház az államhoz fordult segítségért. Dr. Mail József apát-plébános a papa-ma.hu-nak elmondta, dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár közbenjárásával levélben fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A plébános - a kivitelező cég árajánlata alapján - a tetőszerkezet befejezéséhez, a toronysisakok renoválásához és a kőfaragványok felújításához igényelt forrásokat. Az említett beruházást mintegy 180 millió forint fedezné, ennyit azonban a kormány sem tud biztosítani az ún. egyházi épített örökség megóvására fordítható költségvetési keretből. A miniszter 60 millió forint támogatást ajánlott meg a munkálatok folytatásához.
A döntést követően a támogatási szerződést tegnap írta alá dr. Mail József, melynek értelmében az összeg harminc napon belül megérkezik a számlára a beruházás folytatásához. A tetőszerkezet felújításának tervei természetesen már korábban elkészültek, a cserepet még az első ütemben megvásárolta az egyház. A munkálatokat hamarosan meg is kezdik, hiszen a cél az, hogy a Fő tér nyári elkészültéig már a Nagytemplom teljes tetőszerkezete megújulva fogadja a pápaiakat.