Palkovics: nem a tüntetés, hanem a tárgyalóasztal melletti munka visz előre

Budapest – Nem a tüntetést, hanem a tárgyalóasztal melletti munkát tartja előremutatónak az oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László pénteki online fogadóóráján beszélt erről, arra reagálva, hogy március 15-ére pedagógusdemonstrációt terveznek.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakítását firtató felvetésre közölte: az oktatási államtitkárság a köznevelési kerekasztal munkacsoportjaival közösen dolgozik az állami fenntartó átalakításán, a pontos, érdemi részletekről a közeljövőben tájékoztatást adnak.

Palkovics László jelezte: a köznevelési kerekasztal munkacsoportjai ezen a héten megtartották üléseiket, a vezetőik összegzik az ott elhangzottakat, és elkészítik beszámolójukat a keddi ülésre.

A köznevelési kerekasztal harmadik, plenáris ülésére elfogadta a meghívást a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), azt Diana Toledo képviseli majd, aki jelenleg tájékozódik a kerekasztal munkájáról.

Az oktatásért felelős államtitkár kitért arra is, hogy az új struktúra kialakításánál az igazgatók jogköreit – ebbe beleértve az eszközök beszerzését is – fontos szempontként veszik figyelembe. Az önértékelési rendszer egyszerűsítésének több elemét már bejelentették, ezek jogszabályi előkészítése zajlik, ilyen például az önértékelés gyakoriságának 2 évről 5 évre emelése. A tanév terhelésének egyenletesebb eloszlása vizsgálandó kérdés, ennek konkrét javaslatait a kerekasztal munkacsoportjai dolgozzák ki – jelezte további kérdésre válaszolva.

Közölte azt is: az Országos Köznevelési Tanács, a Nemzeti Pedagógus Kar szervezetein keresztül a köznevelés valamennyi területének – óvoda, általános iskola, középiskola, kollégium, szakképzés, szakszolgálati feladatellátás – képviselete is megjelenik a kerekasztalnál. Rajtuk kívül más szervezetek delegáltjai közt is találni pedagógusokat – jegyezte meg Palkovics László.

Elmondta: a hallgatói ösztöndíjak emelését célzó, a hallgatói önkormányzatok által kidolgozott javaslatot megkapták, a munkabizottság hamarosan megalakul és megkezdődnek az egyeztetések.

Az oktatási államtitkár azokra a sajtóinformációkra reagálva, miszerint inog a tárca vezetőjének széke, közölte: személyi kérdéseket nem kíván kommentálni.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés