Osztrák elnökválasztás – Magyar pártreagálások

Budapest – A Jobbik a végül alulmaradt jelöltnek reagált, az LMP Európa reményének nevezte az ausztriai elnökválasztás eredményét, míg a Liberálisok azt hangsúlyozták közleményükben: Alexander Van der Bellen győzelme esélyt ad arra, hogy a mérsékelt erők rendezzék soraikat.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom sajnálattal értesült arról, hogy a várakozások és az osztrák nemzetiek elkötelezett munkájának dacára Norbert Hofernek, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjének hajszál híján, de nem sikerült kivívnia a végső győzelmet az elnökválasztáson – áll Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselőjének hétfői közleményében.

A politikus szerint a választás történelmi jelentőségű mind Ausztria, mind pedig az európai politika szempontjából, mivel “ez volt az a választás, ahol a XX. század politikai erői már az első fordulóban kiestek, megmutatva az osztrák emberek igényét a valódi változásra”.

A Jobbik szerint a második fordulóba jutott két jelölt eredménye közötti nüansznyi különbség azt mutatja, hogy “a nemzeti opciónak igenis van létjogosultsága, az osztrák emberek jelentős része pedig az FPÖ-ben látja azt az erőt, mely Ausztriát vezetni képes”.

Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője és Szél Bernadett társelnök – gratulálva Alexander Van der Bellennek – közleményében azt írta: az osztrák választópolgárok vasárnap kinyilvánították, hogy elegük van a XX. századi megoldásokból, új irány kell a politikába, olyan köztársasági elnökre van szükség, aki a zöld elvek mentén a XXI. századba vezeti országukat.

Ezzel egész Európának is üzentek, mégpedig azt, hogy a követendő példa nem a múltban és az elavult rendszerekben van, hanem a fenntarthatóságért és az igazságosságért együtt küzdő jelöltekben és pártokban – fogalmazott a politikus, emlékeztetve arra, hogy a hatalmon lévő pártok jelöltjei már az elnökválasztás első körben kiestek a versenyből.

A Liberálisok az eredményt üdvözlő közleményükben hangsúlyozták: a szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra.

Ezzel az elnökválasztással egy korszak lezárult Ausztriában: vége a két nagy néppárt, a szocialisták és a konzervatív néppárt dominanciájának, mostantól új időszámítás kezdődik – írták.

A Liberálisok szerint megnyugtató, hogy a populista, idegenellenes, a magyar munkavállalókkal szemben is ellenséges szélsőjobboldali párt nem tudta megszerezni a legfontosabb közjogi méltóság posztját, és ezzel elhárult egy elhúzódó belpolitikai válság lehetősége, amelynek veszélyes nemzetközi kihatásai is lehettek volna.

A független jelölt győzelme esélyt ad arra, hogy a 2018-ban esedékes parlamenti választások előtt a mérsékelt erők rendezzék soraikat, levonják ennek a választásnak a fontos tanulságait, és megőrizzék Ausztriának azokat az értékeit, amelyek kivívták a demokraták elismerését mindenütt a világon – írják.

– MTI –








hirdetés