Beavatkozás

2023.07.21. 15:48

Így működik a Soros-hálózat Romániában

Az elmúlt években egymás után láttak napvilágot a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Soros György milyen szerteágazó eszközökkel próbál beavatkozni független államok belpolitikai folyamataiba, hogy saját progresszív ideológiájának érvényre juttatása érdekében – társadalmi felhatalmazás nélkül – megdöntse a demokratikusan megválasztott erőket – írja a Magyar Nemzet a Tűzfalcsoport elemzésére támaszkodva.

MW

Soros György a Világgazdasági Fórum (WEF) éves davosi találkozóján 2022. május 24-én

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice Coffrini

Ezen antidemokratikus attitűd elsősorban a civilség álcája mögé bújva valósul meg, és Soros romániai ténykedése kapcsán is fellelhető, ahol az amerikai spekuláns már a 90-es években megkezdte többszintű hálózatának szisztematikus kiépítését – idézi a Tűzfalcsoport elemzését a Magyar Nemzet.

Mint írják, Soros György több mint harminc éve, 1990-ben jegyeztette be Nyílt Társadalom Alapítványát (OSF) Romániában. Az amerikai tőzsdespekuláns az alapítvány ünnepélyes megnyitóján úgy fogalmazott, hogy: 

A romániai Nyitott Társadalom Alapítvány, amely 1990 júniusában alakult, sorrendben a kilencedikként ebben a kelet-európai alapítványcsaládban, az 1984-ben jól bevált magyarországi Soros, az 1987-ben megalakult moszkvai, kijevi és három balti országbeli Kulturális Kezdeményezés, a lengyel Báthory István, a csehszlovák Charta 77 és a bolgár Nyitott Társadalom elnevezésű Alapítványok után. Szervezetünk politikamentes, a független, önálló szabad gondolat, ötlet, véleménycsere mellett kíván síkra szállni. […] Ne higgyenek a rosszindulatú provokációknak: ez nem trójai faló.

A Tűzfalcsoport által megvizsgált különböző források szerint, a Romániában működő Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) 1990-es megalapításától 2014-ig bezárólag az amerikai spekuláns 

több mint 200 millió dollárt adományozott helyi NGO-hálózatának, közvetlen támogatások formájában.

Ezt a finanszírozási formát 2014-et követően a projektalapú támogatások rendszere váltotta fel. A bukaresti székhelyű OSF 2017-ig folytatta – „politikamentesként” semmilyen szempontrendszer szerint sem értékelhető – tevékenységét. Ezt követően „örökségét” a Civil Társadalomfejlesztési Alapítvány (FDSC) vitte és viszi tovább. 

A cikk folytatása a Magyar Nemzeten érhető el, a teljes elemzés pedig a Tűzfalcsoport oldalán!
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában