Kárpátaljai hadifoglyok ügye

2023.06.20. 16:00

Szijjártó: az ukrán külügyminiszter hazug vádakkal illeti Magyarországot

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden annak véleményének adott hangot, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter „ismételten hazug vádakkal illette Orbán Viktor miniszterelnököt és Magyarországot” a kárpátaljai hadifoglyok ügyében – írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A tárcavezető Facebook-bejegyzésében azt írta: az Orosz Ortodox Egyház és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködése nyomán kiszabadult tizenegy ember a hadifogságból, és ez a magyar kormány szerepvállalása nélkül zajlott.

Ugyanakkor – folytatta – örülnek annak, hogy ez megtörtént, hiszen „ha csak egy ember is visszanyeri a szabadságát, már az is jó hír, ez pedig tizenegyszeresen is az”.

Szijjártó Péter bejegyzésében leszögezte: ez a tizenegy ember Magyarországon szabadon mozoghat, „azt csinálnak, amit jónak látnak, azzal lépnek kapcsolatba, akivel akarnak”.

Úgy értékelt: „a hazug támadások és a személyeskedés” helyett inkább örülni kellene a tizenegy ember szabadságának.

Ukrán kollégájának azt üzente: ha bármilyen kétsége vagy kérdése van, „tudja, hogy tud elérni”.

Hangsúlyozta: a kormány továbbra is kitart a béke mielőbbi szükségessége mellett, mert a béke megszüntetné sok tízezer ember szenvedését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában