Jogerősen elítélték

2022.11.07. 09:05

Összevert egy házaspárt Gyurcsányék árnyék-oktatáspolitikusa

A baloldal oktatáspolitikájának irányítását Gyurcsány Ferencék „árnyékkormányában” egy korábban garázdaságért elítélt képviselőre bízták. Ez a tény önmagában is erősen árnyalja a szakterületről szóló vitákban a baloldali megszólalások hitelességét – olvasható az Origo cikkében.

Forrás: Facebook

Sokat elárul a baloldal oktatáspolitikai elképzeléseinek komolyságáról, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének árnyékkormányában a „szakminiszteri” posztot egy garázdaságért korábban elítélt személyre bízták – írja a portál. Gyurcsányék oktatási „árnyékminisztere” ugyanis a Gyurcsány-párt szóvivője és parlamenti képviselője – egykor gimnáziumi tanár –, Barkóczi Balázs, akit még Isaszeg MSZP-s önkormányzati képviselőjeként

ítélt pénzbüntetésre a bíróság jogerősen, 2009-ben.

Az egyik sértett, F. S.-né vallomásában elmondta, hogy Barkóczi Balázs 2006. április 3-án betört az isaszegi háza udvarába, ahol fenyegette és megverte őt, valamint a férjét. A mostani DK-s árnyékminiszter két másik férfival együtt követte el a bűncselekményt, akik közül az egyik Barkóczi rendőrként dolgozó rokona volt.

A harmadik elítélt Barkóczihoz hasonlóan szintén MSZP-s politikus volt és 2006 őszétől magas rangú tisztséget viselt egy Pest megyei önkormányzatban.

F. S.-né véleménye szerint a „vasvégű bottal” fenyegetőző és lökdösődő Barkócziék alkohol vagy kábítószer hatása alatt állhattak, a pontos indítékról pedig a következőképpen számolt be vallomásában: „Kiabálásukból számomra az derült ki, hogy azért akarnak minket fenyegetni, illetve bántalmazni, mert egy korábbi önkormányzati ügy miatt nekik nem tetsző határozatot hozott a bizottság.”

Az ügy további érdekessége, hogy a 2008-as első- és a 2009-es másodfokú ítélet között Barkóczi Balázs rendőrként dolgozó tettestársa főkapitányi dicséretet és jutalmat is kapott, holott a 2006-os isaszegi garázdaság előtt kétszer is megrovásban részesült. Okkal merül fel a kérdés, hogy vajon a tettestársai révén kiváló MSZP-s kapcsolatokkal rendelkező B. R. (ez a rendőr monogramja) a politikai hátszele miatt kapott-e olyan főkapitányi dicséretet és jutalmat, amit a bíróság enyhítő körülményként vehetett figyelembe?

Barkóczi Balázst még Isaszeg MSZP-s önkormányzati képviselőjeként ítélte pénzbüntetésre a bíróság jogerősen, 2009-ben
Forrás: Facebook

Ebben az időszakban Barkóczi Balázs már isaszegi MSZP-s önkormányzati képviselő volt, a harmadrendű vádlott pedig szocialista alpolgármesterként vett részt a Pest megyei település irányításában.

A kormányfői tisztséget pedig az akkor még MSZP-s Gyurcsány Ferenc töltötte be. Ugyan bizonyíték nincs a főkapitányi dicséret és a jutalom politikai hátterére, de a 2006 és 2010 közötti időszakban kétségkívül szoros politikai irányítás alatt állt a rendőrség – ahogy azt a 2006-os brutalitás is mutatja.

Az Origo cikke ide kattintva érhető el.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában