Jobbikos lejtő

2022.06.20. 07:45

Kifogások érkeztek Gyöngyösi elnökjelöltsége ellen

Gyöngyösi Márton EP-képviselő nemzeti konzervatív irányról, a molesztálási botrányba keveredett Földi István elvhű, jobboldali, keresztény értékrendről beszélt a Magyar Nemzet által megismert jobbikos elnökjelölti szándéknyilatkozatban. Szotyori-Lázár Zoltán szolnoki jobbikos szerint a pártnak vége, ha nem Gyöngyösi nyer, aki szerinte az „utolsó mohikán”. Ezzel szemben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet vezetője aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a korábban a zsidók listázását szorgalmazó Gyöngyösi neve felmerült elnökjelöltként.

„Most annak az időszaknak kell jönnie, amikor nem azt az összefogást kell szolgáljuk, amelynek köszönhetően ide jutottunk, hanem saját közösségünket és az egész magyarságot” – írta Földi István a Jobbik tagsága számára megfogalmazott kortesbeszédében. A Magyar Nemzet által megismert szándéknyilatkozatban a molesztálási botrányba keveredett elnökaspiráns úgy látja, ideje, hogy a Gyurcsány Ferenccel összebútorozott Jobbik végre büszkén vállalja jobboldaliságát és hazaszeretetét.

Önállóan, a magunk útját járva, hogy ismét meghatározó és megkerülhetetlen erő legyünk a magyar politikai életben. Iszonyatos munka kell ehhez és ahhoz is, hogy a baloldali és liberális ellenzéki erők szövetségéből kilépve, végre újra önálló és bizalmat teremtő arculattal állhassunk a választópolgárok előtt mi, mint jobbikosok

– hangoztatta Földi István, aki szerint ehhez többek közt „egymás szeretetére, tiszteletére és megbecsülésére van szükség”.

Valóban bajtársak

Földi hangsúlyozta: bár Jakab Péter lemondott, „kiemelten fontosnak tartom, hogy a párt új elnöke képes legyen hatékonyan együtt dolgozni a párt frakcióvezetőjével, vagyis Péterrel”. 

Mi ketten valóban bajtársak vagyunk

– hangsúlyozta. 

Gyöngyösi Márton, a párt egyetlen EP-képviselője a dokumentumban úgy fogalmazott: az EP-választás a párt számára a „selejtező, ahol eldől, ki állhat egyáltalán rajthoz az önkormányzati választáson, ahol pedig a pártunk jövőjét kell újra megalapoznunk”. „Ha az első megmérettetésen elbukunk, akkor a következőre csak nézőként jutunk el” – jegyezte meg.

Reális célként tűzte ki, hogy „a Jobbik megint az ellenzék vezető ereje legyen”, megítélése szerint ezt a címet az EP-választáson fogják kiosztani. 

Gyöngyösi elismerte, „bár az ellenzéki együttműködés a választásokon óriási vereséget szenvedett, valószínűleg lesz még dolgunk a többi ellenzéki párttal, és ezt én magam is így tartom helyesnek”. Hozzátette, „ugyanakkor jól tárgyalni, jó kompromisszumokat kötni csak az tud, aki tudja, hova tart és mi számára a fontos”. „Volt, amikor azt mondták nekünk, hogy elvették a Jobbik lelkét. Én viszont tudom, hogy a párt lelke létezik, erős és töretlen. Lelkünk mélyén mindig tudtuk, éreztük, hogy a Jobbik egy nemzeti-konzervatív párt. Ezzel együtt legyen modern európai párt is, amely ahogy Magyarország építését, úgy Európa építését is feladatának tartja” – hangsúlyozta az EP-képviselő. Gyöngyösi végül átláthatóbb és demokratikusabb Jobbikról beszélt. „Túl kevesen maradtunk ahhoz, hogy a pártot különböző véleménybuborékokban élő klikkek torzsalkodásai emésszék” – írta, hozzátéve, számít a munkában Potocskáné Körösi Anitára elnökhelyettesként, az elnökség és a frakció minden tagjára, így Jakab Péterre is.

Borítókép: Gyöngyösi Márton / Magyar Nemzet / Havran Zoltán

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában