Ország-világ

2021.10.05. 19:30

Hollik István: már a saját közösségi elveik alól is kibújnak a techóriások

A kormánypárti politikus arra a hírre reagált, amely szerint a Facebook tisztában lehetett a termékei által okozott társadalmi károkkal.

„A techóriások kibújnak minden nemzeti törvény és most már a saját közösségi alapelveik alól is” – mutat rá a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki arra emlékezet, a techóriások bár tudomást szereztek arról, hogy alkalmazásaik hatása káros a fiatalokra, ezt eltitkolva továbbra is erőltették piaci gyakorlatukat.

„A Facebook szándékosan alakítja úgy az algoritmust, hogy több dühítő és megosztó tartalom jelenjen meg, mert így több interakciót ér el, ezzel együtt több adatot tud gyűjteni és nagyobb profitot tud termelni”

- írja posztjában a kormánypárti politikus, aki hangsúlyozza:

„Ezzel társadalmakat szakít szét a techóriás.”

A KDNP országgyűlési képviselője szerint nemzeti szabályozás híján csak a pénz szab határt annak, hogy a techóriások hogyan használják ki a felhasználókat, hogyan adják el személyes adataikat, hogyan befolyásolják demokratikus választásaikat.

Hollik István arra reagált bejegyzésében, hogy Frances Haugen, a vállalat korábbi termékmenedzsere a napokban olyan belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek – állítása szerint – bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal.

Haugen azt állítja: a Facebook saját kutatása is azt mutatta, hogy a platform fokozza a gyűlöletet és a félretájékoztatást, fokozott polarizációhoz vezet, valamint hogy az Instagram kifejezetten károsíthatja a tizenéves lányok mentális egészségét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában