Járvány

2021.10.12. 16:59

Afrikában is oltóanyaggyárat építene a Moderna

Ruanda, Szenegál és a Dél-Afrikai Köztársaság is felmerült azon afrikai országok nevei között, ahol a Moderna gyógyszergyártó Covid-19 elleni vakcinákat is előállító oltóanyaggyárat létesítene – közölte az amerikai vállalat egyik társalapítója.

Noubar Afeyan egy kedden megjelent interjúban azt követően erősítette meg a hírt, hogy egészségügyi szakértők már korábban említették a három országot a vállalat gyártási kapacitásának bővítésével kapcsolatban.

„Számunkra a legfontosabbak a működéshez szükséges körülmények biztosítása – emelte ki Afeyan, példaként említve az egészségügyi ellátórendszert, valamint a klinikai vizsgálatokban segítséget nyújtó szakképzett személyzet fontosságát.

”Tudunk olyan országokról, ahol az ellátórendszer igen jó, és már jelezték a terv iránti érdeklődésüket. Fogunk találni partnereket – tette hozzá, jóllehet további részleteket nem említett.

A Moderna a múlt héten jelentette be, hogy egy éves szinten 500 millió – köztük a koronavírus elleni – vakcinadózis előállítására képes gyárat létesítenének Afrikában, miközben világszerte egyre nagyobb a nyomás a gyógyszeripari vállalatokon, hogy lehetőség szerint alacsonyabb jövedelmű országokban állítsanak elő vakcinákat.

Az Afeyan által említett országok közül Dél-Afrika már rendelkezik helyi gyógyszeriparral, Szenegálban a Pasteur Intézet gyárt sárgaláz, valamint tuberkulózis elleni vakcinákat, Ruanda pedig jelezte, hogy szívesen nyitna a szektor felé.

A Moderna bejelentését több afrikai állam közegészségügyi tisztségviselője és kormányzati munkatársa üdvözölte, ám arra is rögtön felhívták a figyelmet, hogy az nem fog enyhíteni a Covid-19 elleni vakcinák iránti sürgős keresleten.

John Nkengasong, az afrikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (Africa CDC) igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy mostanáig a kontinensen élők kevesebb mint öt százaléka kapta meg a járvány elleni oltás mindkét adagját.

A Moderna pénteken azt közölte, hogy 2022-ben egymilliárd, koronavírus elleni vakcinát szeretne leszállítani az alacsonyabb jövedelmű országoknak amellett a mennyiség mellett, amennyire már elkötelezte magát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által irányított úgynevezett COVAX program – a COVID-19 vakcinákhoz való méltányos hozzáférést célzó világméretű kezdeményezés – keretén belül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában