Ország-világ

2020.10.28. 10:59

Merkely: már decemberben megkezdődik a koronavírus elleni oltás Európában

A magyar gyártású remdesivir gyógyszer segítségével már súlyos Covid-betegek is meggyógyultak. A szerrel jelenleg hét kórházban kezelnek betegeket, de hamarposan még 5 intézményben bevezetik – mondta a Semmelweis Egyetem rektora. Merkely Béla kijelentette: az első vakcinák vizsgálata novemberben szinte biztosan befejeződik, így decemberben már elkezdődhetnek a koronavírus elleni oltások Európában.

„A világ elsőszámú tudományos lapjában megjelent az egyértelmű bizonyíték, hogy a remdesivir (előírás szerint 5-től 10 napig tartó) alkalmazása lecsökkenti a kórházi tartózkodást, gyorsítja a gyógyulást, csökkenti a halálozást mind 15, mind 30 napnál” – jelentette ki az Origónak adott interjújában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arra reagálva, hogy a WHO szakemberei nemrég úgy találták, hogy nem elég hatékony az új típusú koronavírus ellen a gyógyszer. Ezt azonban, világított rá Merkely, kutatás eredmények cáfolják.

Erre jó példa, hogy vasárnap hazatérhetett a kórházból az a 75 éves, koronavírusos nő, akinek először adták be a magyar gyártású remdesivir-készítményt a Semmelweis Egyetem egyik klinikáján. A szertől jelentősen javult az állapota, már otthon lábadozik. Nem ő az egyetlen, akinek segített az új magyar gyógyszer.

Milyen gyógyszer a remdesivir?

A remdesivir olyan vírusellenes szer, amelyet eredetileg az ebola ellen fejlesztettek ki. A működési mechanizmusának alapja, hogy amikor a vírus örökítőanyagának szaporodása megindul az emberi sejten belül, tévútra vezeti azt.

Merkely felhívta a figyelmet arra, hogy a WHO retrospektív, vagyis visszamenőleges vizsgálatával szemben „amivel viszont rendelkezünk, az egy több mint ezerfős mintán nagyon szabályos körülmények között levett, világos evidenciákkal rendelkező vizsgálat, és nagyon örülünk annak, hogy a Richter Gedeon Nyrt. több mint 2000 beteg számára elégséges remdesivirt tudott legyártani, illetve a gyártás jelenleg is folyik” – tette világossá a professzor.

A rektor elárulta, hogy most végeznek egy előremutató (prospektív) klinikai vizsgálatot, amelynek során a „magyar lakosságra, magyar morbiditásra (halálozásra – a szerk.), korra jellemző beteganyagon össze kell gyűjteni az adatokat, amiből aztán a későbbiekben tanulni is tudunk és a mindennapi gyakorlatban is fel fogjuk tudni használni. A Semmelweis Egyetemen azt tudjuk, hogy az új, Magyarországon gyártott remdesivirből 26 betegnél alkalmaztuk a terápiát. Mindenki él, ami egy nagyon komoly eredmény, és nem találtunk semmilyen mellékhatást. Ez is nagyon fontos. Arról is beszámolhattunk már, hogy az első betegünk hazamehetett, aki nagyon súlyos állapotban volt” – mondta Merkely Béla.

A gyógyszer súlyos és középsúlyos állapotú betegek kapják meg. A professzor szerint a betegség elleni küzdelmet, a terápiát a lehető leghamarabb meg kell kezdeni, nem szabad arra várni, hogy kialakuljon a kétoldali tüdőgyulladás, ami után már csak lélegeztetőgép segíthet a betegnek.

„A remdesivir a ma elérhető leghatékonyabb vírusellenes szer az új típusú koronavírussal megfertőződött betegek esetében”

- szögezte le Merkely Béla.

Hozzátette: a mostani hét kórház után még öt olyan egészségügyi intézményben lesz elérhető a gyógyszer, ahol elsődlegesen látnak el covidos betegeket. Nemsokára beszámolnak egy olyan gyógyszer klinikai vizsgálatáról is, amely a tüdőt fogja védeni.

A koronavírus elleni oltásokról szólva a professzor elmondta, hogy a járvány első fázisában próbálták kitalálni, mennyi idő kell ahhoz, hogy az első vakcina megjelenjen, „és akkor óvatlanul azt mondtam, hogy november környékén várható. Azt kell, hogy mondjam, hogy olyan nagyon-nagyon sokat nem tévedtem. Az első vakcinák bevizsgálása, a hármas fázisú vizsgálatok szinte biztosan befejeződnek novemberben” – mondta, majd hozzátette, hogy abban is biztos, hogy

decemberben megkezdődik Európában az oltás,

amelyhez sok százmillió vakcinára van szükség. Először a Covid-ellátásban részt vevő egészségügyben dolgozókat és az idős betegeket célszerű beoltani, aztán folyamatosan a kevésbé veszélyeztetett, fiatalabb generációkat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában