Trianon 100

2020.06.03. 07:02

Akikre nemigen számíthatnak a határon túliak

Szabó Tímea kifogásolta, hogy hazánk a külhoni magyarlakta területekre is juttatott a koronavírus-járvány megfékezéséhez szükséges védőeszközökből. Fekete-Győr András, az erdélyi magyarság jelöltje Kelemen Hunor ellenében kampányolt a romániai elnökválasztási hajrájában. Gyurcsány Ferenc annak idején megbuktatta a kettős állampolgárságról szóló népszavazást. Az ellenzék viszonya Trianonhoz, a határon túliakhoz és az egységes nemzethez.

Karácsony Gergely javaslatára a nemzeti összetartozás napján 16.30 perckor egy percre leáll a budapesti tömegközlekedés. A főpolgármester a trianoni békediktátum 100. évfordulója kapcsán úgy nyilatkozott: minden eszközzel támogatniuk kell a határon túli magyar közösségeket. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban ez csak politikai marketingfogás. Hollik István a Hír TV Híradójában emlékeztetett: Karácsony és politikai szövetségesei korábban számos alkalommal bizonyították, hogy nem számíthatnak rájuk a határon túli magyarok – írta meg a Magyar Nemzet.

Más véleményen van a főpolgármester momentumos helyettese, aki – mint lapunknak fogalmazott – idegenkedik a kötelező frázispufogtatástól és gyakrabban emlékezik meg a trianoni tragédiáról privát formában. Kerpel-Fronius Gábor éppen ezért kedveli a Karácsony-féle javaslatot, mert közösségi, mégis magába mélyedős emlékezést tesz lehetővé a fővárosban. S hogy mit érez, ha a békediktátumra gondol?

„Veszteséget. Egy összetett szövet szétszakadását. Hiányt. És azt, hogy a trianoni trauma feldolgozására való képtelenségünk már magával Trianonnal összemérhető veszteséget okozott a nemzetnek” – mondta Kerpel-Fronius Gábor, akit arról is kérdezett a Magyar Nemzet, hogy fáj-e neki Trianon, hiszen Illyés Gyula szerint „Magyar az, akinek fáj Trianon”.

„Rühellem, amikor valaki méricskélni akarja, hogy ki magyar és ki nem. Ezért ezt a mondást is gyermetegen egyszerűsítőnek, ugyanakkor mégis nagyon veszélyesnek tartom. Nekem történetesen fáj Trianon, de bőven el tudok képzelni kiváló magyarokat, akiknek nem fáj vagy nincs viszonyulásuk hozzá” – magyarázta a momentumos főpolgármester-helyettes.

Emlékeztetőül: pártjának elnöke, Fekete-Győr András, az erdélyi magyarság jelöltje, Kelemen Hunor ellenfeléért, Dan Barnáért kampányolt a romániai elnökválasztás hajrájában. Donáth Anna, a párt EP-képviselője egy szlovákiai konferencián azt mondta, hogy szerinte a felvidéki magyarok lehetnek úgy magyarok, hogy közben büszke szlovákok. Mindezek azonban meg sem közelítik azt az ámokfutást, amit az erdélyi felmenőkkel is rendelkező Párbeszéd társelnöke rendezett a parlamentben. Szabó Tímea azt nehezményezte, hogy Magyarország a külhoni magyarlakta területekre is juttatott a koronavírus-járvány megfékezéséhez szükséges védőeszközökből.

Természetesen Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődik a külhoni magyarok elleni leggyalázatosabb politikai tett, az, hogy a 2004. december 5-én a kettős állampolgárságról szóló népszavazás megbukott, miután a határon túliakkal szemben a baloldal intenzív kampányt folytatott. A plakátokról Bangóné Borbély Ildikó nézett vissza a családjával, azt sugallva: a határon belül élők megélhetését fenyegeti a határon kívül ragadt testvéreink állampolgársághoz való juttatása. A kettős állampolgárságot végül a második Orbán-kormány tette lehetővé 2010-ben, az első kétharmados győzelem után – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A trianoni békediktátum 100. évfordulója kapcsán a Gyurcsány-párti Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest is kereste a lap, de ő nem kívánt a portál kérdéseire válaszolni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában