Boldogasszony tiszteletére

2019.08.18. 16:29

Soltész Miklós: míg nyugaton a templomokat eladják, nálunk újak épülnek

Több száz év után épült új római katolikus templom a Zala megyei Csapiban, ahol vasárnap Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára jelenlétében tartották a szentelést.

Csapi, 2019. augusztus 18. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára a Zala megyei Csapi új római katolikus templomának felszentelésén 2019. augusztus 18-án. A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt, neogótikus stílusú, 60-80 hívõ befogadására alkalmas, nem egészen 120 négyzetméter alapterületû templom mintegy 85 millió forintos költséggel épült fel, amelyhez az egyházmegye és a kormány is 20-20 millió forinttal járult hozzá, a fennmaradó összeget nagyrészt adakozásból gyûjtötték össze. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Az államtitkár a liturgiát követő ünnepi beszédében felidézte, hogy alig egy hónapon belül a második olyan településen vesz részt templomszentelésen, ahol egészen kis falvak akarták, hogy felépüljön a templomuk. Utalt arra, hogy nemrég szentelték újra a székelyföldi Atyha templomát, amely korábban egy villámcsapás miatt égett le, míg most a zalai településen egy, még a törökdúlás idején lerombolt templom helyett emeltek újat.

Soltész Miklós méltatta azt az erőfeszítést, hogy összefogással, az egyház, az önkormányzat, a hívők és a községbeliek kormányzati segítséggel templomot építettek. Mint mondta,

nyugatabbra a templomokat kultúrházzá, kocsmává vagy mecsetté alakítják, miközben a mi térségünkben egy alig 150 lelkes faluban új templomot építettek.

A jelenleg 95 százalékos készültségi szinten álló templom teljes befejezéséhez a Kaposvári Egyházmegyével közösen keresik a lehetőséget – mondta az államtitkár.

A neogótikus stílusú, 60-80 hívő befogadására alkalmas, nem egészen 120 négyzetméter alapterületű templomot a búcsúünnepen Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke Nagyboldogasszony tiszteletére szentelte fel. A mintegy 85 millió forintos költséggel készült építményhez az egyházmegye és a kormány is 20-20 millió forinttal járult hozzá, a fennmaradó összeget nagyrészt adakozásból gyűjtötték össze.

Borítókép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Zala megyei Csapi új római katolikus templomának felszentelésén 2019. augusztus 18-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában