évforduló

2019.07.19. 22:28

Donald Trump a Fehér Házban fogadta a Holdra szállás két űrhajósát

Az elnök a még életben lévő két űrhajóst Buzz Aldrint és Michael Collinst, valamint Neil Armstrong családtagjait látta vendégül.

Donald Trump a Fehér Házban fogadta az 50 évvel ezelőtti Holdra szállás két űrhajósát

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Washington, 2019. július 19., péntek (MTI) – Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta az 50 évvel ezelőtti Holdra szállás még életben lévő két űrhajósát, Buzz Aldrint és Michael Collinst.

„Szombaton nagyszerű napot köszöntünk, ötven éve lesz, hogy egy szép amerikai zászlót helyeztünk el a Holdon” – fogalmazott az elnök a két asztronauta tiszteletére rendezett ünnepségen.

1969. július 20-án lépett először ember a Holdra. A NASA (amerikai űrhajózási hivatal) Apollo-programja keretében ez volt az ötödik Apollo-küldetés. Miután az Apollo 11 holdkompja landolt a bolygón, először a parancsnok, Neil Armstrong lépett ki, majd 19 perccel később követte őt Buzz Aldrin. Mintegy két és egynegyed órát töltöttek a Holdon, talajmintákat gyűjtöttek és 21 kilogrammnál is több anyagot hoztak a Hold felszínéről a Földre. A harmadik űrhajós, Michael Collins a Hold körüli pályán keringő parancsnoki űrhajón maradt. A világraszóló eseményt élő adásban közvetítették a televíziók.

Neil Armstrong 2012-ben elhunyt. A Fehér Ház ünnepségén a két fia és a családtagjai vettek részt. A 89 éves Aldrin és a 88 esztendős Collins azonban – a családtagokkal együtt – jelen volt az ünnepségen.

„Nagyszerű találkozó Donald Trump elnökkel. Arról beszélgettünk, hogy milyen legyen Amerika jövője a világűrben, hogyan válaszoljuk meg a világűr kihívásait, és hogy szükség van a horizonton túli további kutatásokra” – írta az ünnepség utáni Twitter-bejegyzésében Aldrin. Majd hozzáfűzte: őrizzük meg Amerika nagyságát a világűrben!

Szombaton a texasi Houstonban, a NASA-központban tartanak megemlékezést a Holdra szállásról, de az Egyesült Államok több városában és településén is rendezvények lesznek. A washingtoni National Geographic-múzeumban például interaktív kiállítás nyílt, kedden este az Apolló 11 kilövésének pillanatait idézte fel egy fényjáték az amerikai fővárosban, és a főváros szívében lévő Washington-emlékműre pedig az Apolló-űrhajót vetítették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában