Őrizetben a cipőtolvaj – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

Őrizetben a cipőtolvaj – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból
Hajdú-Bihar – Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások 28 főt állítottak elő, közülük 3 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

Egy debreceni nagyáruház biztonsági szolgálata 2014. február 10-én 15 óra 20 perckor telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy visszatartanak egy férfit, aki az egyik üzletből ellopott egy pár cipőt, azonban távozásakor a bolt áruvédelmi kapuja jelzett.

A helyszínre érkező járőrök a tettest elfogták és a kapitányságra előállították. A rendőrök a 21 éves helyi lakost az általa elkövetett tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt a meghallgatását követően őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés