Újra ultra “fíling”

Akt.:
Újra ultra “fíling”
© Fotó: Égerházi Péter
„Szombaton délelőtt már a meccsre gondolok, szerdától várom én ezt a szép napot.” Így kezdődik a DVTK indulója, s ez mindent elmond (nem csak egy diósgyőri) szurkoló érzéseiről, arról ami – a válogatott mérkőzései kivételével – szép lassan kihalt mindenütt az országban. Debrecenben is már csak emlék a Vágóhíd utcai stadion, majd az Oláh „Gabi” hangulata, ennek mindenkori felelősei, az ultrák – különböző okok miatt – nem igazán „lakták be” a Nagyerdei Stadiont. Égerházi Péter írása.

Márpedig nincs annál elszomorítóbb, mint mikor egy 20 ezres arénában hallhatók az edzők taktikai utasításai, mert nem nyomja el azokat a közönség zaja és a szurkolás. Szombaton, az Újpest ellen újra megmozdultak az ultrák, retrópartit szerveztek régi ereklyékkel és hangulattal. Ebből főleg az utóbbi jött össze, hiszen ismét megdörrentek néhányszor és elnyomták az ismert énekeket a Hódos sportcsarnoktól a Nagyerdei Stadionig vezető úton, valamint a stadionban is (jótékony hatása a győzelem). A Szívtiprók és más csoportok régi, illetve új drapériái mögött vonuló, füstölő és éneklő ultrákat szájtátva fotózták, videózták a Hétmérföldes pagonynál – az MLSZ szerint – a „tőlük rettegő családok”. Ez és a szombati megmozdulás egy újabb üzenettel ér fel a Magyar Labdarúgó Szövetség felé: engedni kellene a hangulatot büntetlenül a lelátóra is!

– Égerházi Péter –



Nagy lépést tettek a lokisták, de még nincs vége

Szatmári Csaba úgy véli, kellett a siker, ám még hosszú lesz a harc a bentmaradásért.

 

Komcsi kedvenc dala zúgott a lelátón – DVSC vs. Újpest fotókon és videókon

Hozzuk vissza a régi tűzet! – szlogennel szólították meg a debreceni ultrák egykori és jelenlegi tagjaikat, valamint minden Loki szurkolót, akinek hiányzik a régi DVSC mérkőzések hangulata. A Hódos Imre Sportcsarnoktól szervezetten vonultak a Nagyerdei Stadionba az Újpest elleni találkozóra.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Sporthírek






hirdetés