Mozgókép

2020.05.23. 09:04

Online zajlik a Locarnói Filmfesztivál rövidfilmes versenye

Idén online szervezik meg a Locarnói Filmfesztivál rövidfilmes versenyét – jelentették be a 30. születésnapját ünneplő rendezvény szervezői.

Forrás: Shutterstock

A rövidfilmes válogatást augusztus 5. és 15. között lehet megtekinteni, filmenként 1590 néző láthatja azokat, mivel a korábbi fesztiválokon is ekkora volt a produkciók nézettsége.

A Variety.com értesülése szerint a rövidfilmeket kiegészítő tartalmakkal, például a rendezővel való beszélgetéssel együtt teszik hozzáférhetővé.

A fesztivál és partnerei egyúttal azon is dolgoznak, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után a svájci mozikban is vetíthessék a rövidfilmes programot.

A hagyományokhoz híven a rövidfilmes verseny résztvevői négy Leopárd-díjért és egy sor más díjért is versengenek.

Lili Hinstin, a fesztivál művészeti igazgatója kiemelte, hogy a Pardi di Domani elnevezésű rövidfilmes program online megvalósítása a fesztivál történetének páratlan és fontos állomása lehet.

A rövidfilmes válogatást összeállító bizottság Tizian Büchi, Liz Harkman, Stefan Ivancic és Charlotte Corchete elmondta, hogy a filmkészítők és a közönség számára is egyedi élményt akartak szerezni.

Reméljük, hogy ez az egyedülálló pillanat lehetővé teszi számunkra, hogy szélesebb közönséget érjünk el a nemzetközi filmes közösségben

fűzték hozzá.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!