Négy kézzel és lábbal szólaltatnak meg világhírű műveket a Nagytemplom orgonáján

Rudolf Müller és Maria Mokhova
Rudolf Müller és Maria Mokhova - © Fotó: BistumMainz.de
Debrecen – Mint minden hónap első vasárnapján, augusztus 5-én 18 órától ismét zenés áhítaton vehetnek részt az érdeklődők a Debreceni Református Nagytemplomban.

Az orgonakoncerttel kiegészített istentisztelet művészpárosa a német Orgelduo Esprit. Maria Mokhova (Heidelberg) és Rudolf Müller (Würzburg) a világhírű darabokat egyedülálló módon, négy kézzel és négy lábbal szólaltatják meg a 180 éves hangszeren.

Harmóniában

Ahogyan az eseményre invitáló közleményből kiderül, az orgonavirtuózok játéka olyan tökéletesen illeszkedik egymáshoz, hogy a hallgatók rendszeresen megfeledkeznek róla: nem egy, hanem két művész játszik. A páros férfi tagja több híres zeneművet írt át négy kézre és négy lábra.

A repertoárjukban barokk zeneművektől kezdve kortárs, magyar zeneszerzők orgonadarabjai is szerepelnek. Johann Sebastian Bach négy kezes Brandenburgi Concertója után a szelídebb, romantikus dallamvilágot eleveníti meg Adolph Friedrich Hesse d-moll Fantáziája, majd a kortárs zeneszerzők közül Gárdonyi Zsolt és John Rutter dallamai is elhangoznak, az orgonapáros saját átiratának köszönhetően. A belépés díjtalan.

HBN