Napló-kerekasztal: „mondjuk ki: nem javítunk, cserélünk”

Akt.:
Direkt alacsonyabb az élettartamuk?
Direkt alacsonyabb az élettartamuk? - © Illusztráció: AFP
Debrecen – Nőtt a forgalom a szervizben, mégis kevesebb a relatív munkaórák száma.

Sokan panaszkodunk arra, hogy egy-egy nagy háztartási eszköz élettartama túl rövid. Míg egyeseknél még most romlott csak el a húsz évvel ezelőtti eljegyzéskor vásárolt hűtő, a mai gépeket 4-5 éven belül kénytelenek vagyunk cserélni. Úgy tűnik, ez az autók esetében sincsen másképp, talán tudatos dolog ez az autógyárak részéről is: minek foglalkoznánk a javíttatással, cseréljünk inkább! Az Ujhelyi-Autó Kft. tulajdonosa, kereskedelmi vezetője, ifj. Ujhelyi István arra lett figyelmes, hogy bár a sokáig alacsony szinten tartott munkadíjakat emelték, a relatív eladott szervizmunkaórák száma csökkent. Pedig sok márkát forgalmaznak, özönlenek be az autók, nőtt a szervizforgalom és az alkatrészforgalom is.

– Megfejtettük, mindez amiatt van, hogy javítás helyett csere történik – mondta a szakember a Napló kerekasztal-beszélgetésén –, amikor a komputer átvilágítja az autót, s meghatározza, melyik alkatrészblokkban van a hiba, legtöbbször a blokk cseréje mellett dönt vevő és szerelő, így kevesebb munkaórát adunk el – tette hozzá.

HBN


Balról: Tiba János (Fékcentrum Kft.), Szeifert Zsolt (Vagép Ford), Vass Sándor (Suzuki Stop Autóház), ifj. Ujhelyi István (Ujhelyi-Autó Kft.)
Debrecen - Az autószervizeket is érinti a munkaerőhiány, várják a képzett, dolgozni vágyó embereket. Napló-kerekasztal az autópiac aktuális kérdéseiről. Az Ujhelyi-Autó Kft.-nél folyamatosan 10-12 tanuló sajátítja el az autószerelési, a mechatronikai mérnöki feladatokat. Ők lennének a potenciális...