2017.05.23. 13:45
Az oroszok többsége már nem tartja bűncselekménynek a sztálini megtorlásokat
Moszkva - Öt év alatt 51-ről 39 százalékra csökkent azon oroszok aránya, akik politikai bűncselekménynek tartják a sztálini megtorlásokat - derült ki a független Levada-központnak a Vedomosztyi című napilap keddi számában ismertetett felméréséből.
Moszkva - Öt év alatt 51-ről 39 százalékra csökkent azon oroszok aránya, akik politikai bűncselekménynek tartják a sztálini megtorlásokat - derült ki a független Levada-központnak a Vedomosztyi című napilap keddi számában ismertetett felméréséből.
A megkérdezettek egynegyede "politikai szükségszerűségként" fogja fel a megtorló intézkedéseket, és csak 26 százalék tartja Sztálint állami szintű bűncselekmény elkövetőjének.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi hatalom szerintük hogyan viszonyul a sztálini megtorlásokhoz, a válaszadók a legnagyobb arányban azt felelték, hogy ezen egyáltalán el sem gondolkodtak. Az ekképp gondolkodók aránya a 2011-ben mért 21 százalékról 30 százalékra nőtt.
Alekszej Grazsdankin, a Jurij Levada Független Elemzőközpont igazgatóhelyettese a Vedomosztyinak nyilatkozva kijelentette, hogy a közvéleményben 2014-ben következett be fordulat az elnyomás és más kérdések ügyében, "amikor problémák keletkeztek a Nyugat viszonylatában, és megjelent egy olyan kemény vezető iránti igény, aki megfelel a szovjet mitológiának, ezért a Sztálinnal szembeni kritika szintje csökkent".
A szociológus szerint a múlt iránti közöny és az elnyomás megvitatásától való elzárkózás a történelem újabb, az aktualitásoknak megfelelő felülvizsgálatát jelenti.
Nyikita Petrov történész, a Memorial orosz történeti és jogvédő szervezet tagja a lapnak nyilatkozva rámutatott, hogy Oroszországban felnőtt egy olyan nemzedék, amely számára már távoliak a sztálini korszak eseményei, és amely keveset tud azokról. Petrov a jelenséget "az emlékezetnélküliség és a hatalom rosszhiszeműségének szövetségeként" jellemezte, amelynek célja szerinte az, hogy az emberek ne érezzék magukat a történelem részének, és hódolattal tekintsenek a jelenlegi hatalomra.
- MTI -