Jegyzet: A sanghaji nagynénikém

Sanghajban hétezer milliárdos él. Mondom, Sanghajban hétezer milliárdos él. Illetve nem én mondom, hanem a tévé. Sőt, a hitetlen nézők kedvéért, nyomatékosan hangsúlyozva minden egyes szót, kétszer mondja. Tehát nem milliomos, hanem milliárdos. S nem Moszkvában, hanem Sanghajban. S nem (f)osztogatnak, hanem milliárdoskodnak. S nem forintban kamatozik a pénzük, hanem minimum jüanban (az is ér egyesével jó negyven forintot). T. Szűcs József jegyzete.

Mellesleg szükségük is lehet némi apróra, mert például az egyik ottani futurisztikus felhőkarcoló egyik lakása, baráti áron, 9 millió angol fontba kóstál. Elképzelhetjük, mi minden földi, sőt magassága okán szinte mennyei jót nyújthat a kis vityilló fenn a felhők alatt ennyi pénzért. Azt viszont már nehezebben, legalábbis jómagam, hogy mennyi is az annyi. Nos, szerény árfolyamon is számolva, a szóban forgó kínai kuckó ára mostanság uszkve 3 735 000 000 magyar forint, S ilyen felhőkarcolóból, benne ilyen árú lakásokkal is, annyi van az idézett városban, hogy mire leírnám a számukat, már nem is lenne igaz. Merthogy közben már átadtak néhány újabbat az egyetlen párt vezette kínai dolgozók legnagyobb örömére.

Igaz, egyes hangok náluk is sokallják a pártvezetésben szerepet kapó milliárdosok számát. Pedig ott legalább csak egy párt keretein belül kell kordában tartani őket. Már ha szükség van rá. Mondjuk annak okán, hogy nem építik elég szorgalmatosan a nagy saját felhőkarcolóik mellett a nagy népi kommunista hatalom épületét is. Netán, arra ácsingóznak, hogy jó pártkapcsolataikat latba vetve saját bankszámlájukat növeljék. Nem mondom, hogy ez egy újabb, sok lehetőséget kínáló szál a keleti nyitás politikájában. De azért az esetleg hasonló életút bejárása bizonyára segít egymás észjárását elfogadni. Amikor például arról cserélnek eszmét a leendő üzleti partnerek, hogy egymás országaiban mitől döglik a légy.

Gyerekkoromban egyébként, ha valakinek nem akartak elhinni valamit, gyakorta így reagáltak: „Na ja, nekem meg hastáncosnő volt a nagynénikén Sanghajban.” Kár, hogy akkoriban a sanghaji hastáncosok is olyan keveset kerestek, hogy idegenbe szakadt rokonként nem tudták IKKA-csomaggal támogatni itthon maradt lemenőiket. Mint amiként tették ezt sokan azok közül, akik inkább nyugatabbra szakadtak. Eme régi gyakorlat egykoron sok magyar családnak jelentett némi anyagi segítséget és forintért nem kapható, menő nyugati cuccot. Ennek nyomán kezdtem el gondolkodni azon, hogy a nagy számok törvénye alapján a hétezer sanghaji milliárdos között kell lennie egy-két (egykoron megidézett, ma már bőven nyugdíjas) hastáncosnőnek is. S akár én is rá(juk) akadhatnék. Mondjuk egy apróhirdetéssel a pár milliós példányszámú kínai központi pártlapban, a Zsenmin Zsipaóban.

Valami ilyen szöveggel: „Szerény küllemű és észjárású, ámde büntetlen előéletű, s nem dohányzó magyar férfi keresi sanghaji hastáncosnő nagynénikéjének ismeretségét. A jeligém pedig talán az lehetne: Párttagság(a) egyáltalán nem akadály.”

- T. Szűcs József -