Nagyvilág

2013.05.02. 17:48

Ukrán igazságügy-miniszter: Ukrajna nem kíván fellebbezni a Timosenko-ügyben

Kijev, 2013. május 2., csütörtök (MTI) - Kevéssé valószínű, hogy Ukrajna fellebbezni kívánna a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő ügyében hozott strasbourgi ítélet ellen - mondta csütörtökön Olekszandr Lavrinovics igazságügy-miniszter.

Kijev, 2013. május 2., csütörtök (MTI) - Kevéssé valószínű, hogy Ukrajna fellebbezni kívánna a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő ügyében hozott strasbourgi ítélet ellen - mondta csütörtökön Olekszandr Lavrinovics igazságügy-miniszter.

Az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott nyilatkozatában a miniszter kijelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden hozott ítéletében nem Timosenko letartóztatásának ténye, hanem pusztán annak indoka ellen emelt kifogást. A politikust ugyanis 2011. augusztus 5-én a bírósággal szembeni tiszteletlenség címén tartóztatták le.

Lavrinovics kijelentette, hogy a Timosenko letartóztatatása óta már megváltoztatott, új ukrán Btk. alapján a hasonló ügyekben már enyhébb döntések születnek Ukrajnában, azaz a legritkább esetben kerül sor ilyen alapon a vádlott bebörtönzésére, tehát Kijev már "kijavította" jogrendszerében azt, amit az emberi jogi bíróság kifogásolt. Emiatt a miniszter jelezte: nem látja értelmét a fellebbezésnek.

Lavrinovics felhívta a figyelmet: a strasbourgi ítélet nem mondja ki, hogy politikailag motivált lett volna az ellenzéki politikai vezető bebörtönzése. Rámutatott: a strasbourgi bíróság ítéletében elutasította azt a panaszt, amely szerint embertelenül bántak volna Timosenkóval. Szavai szerint ez arról tanúskodik, hogy az ellenzéki politikus ellen a 2009-ben aláírt orosz-ukrán gázmegállapodás miatt indított jogi eljárás "tudatosan átpolitizált" üggyé vált az ellenzék által.

Julija Timosenkót 2011 őszén ítélték hét év börtönbüntetésre hivatali visszaélés vádjával a Kijev szerint Ukrajna számára előnytelen orosz-ukrán gázmegállapodás miatt, amelynek módosítását a jelenlegi vezetésnek sem sikerült mostanáig Moszkvánál elérnie. Az ellenzéki politikust jelenleg rabként kezelik a harkivi vasutas kórházban gerincpanaszai miatt. Időközben két újabb eljárást indítottak ellene. Az egyikben azzal vádolják, hogy a kilencvenes évek második felében az Ukrán Egyesített Energiarendszerek nevű vállalat vezetőjeként adócsalást és sikkasztást követett el. Az év elején pedig még egy eljárás indult ellene azzal a váddal, hogy ő volt az egyik megrendelője Jevheny Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt megölésének.

Az ukrán ellenzék, valamint vezető európai politikusok és szervezetek azonban politikai indíttatásúnak minősítik a Timosenko elleni eljárásokat, ezért szabadon bocsátását követelik. A strasbourgi bíróság döntése után e követelések még erőteljesebbekké váltak.

- MTI -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!