Nagyvilág

2013.05.21. 15:24

Nem indít plágiumügyben bűnvádi eljárást Ponta ellen a legfőbb ügyészség

Bukarest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Nem indítanak bűnvádi eljárást Victor Ponta román miniszterelnök ellen, hiába tett feljelentést ellene tavaly augusztusban három politikus plágium gyanújával - közölte kedden a román legfőbb ügyészség.

Bukarest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Nem indítanak bűnvádi eljárást Victor Ponta román miniszterelnök ellen, hiába tett feljelentést ellene tavaly augusztusban három politikus plágium gyanújával - közölte kedden a román legfőbb ügyészség.

A kormányfőt Mihail Neamtu, Adrian Papahagi és Augustin Ofiteru, a jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) politikusai panaszolták be az ügyészségen, azt állítva, hogy egy a nemzetközi jogról szóló, 2010-ben megjelent, Daniela Comannal közösen írt 292 oldalas könyvének 113 oldalát más szerzők munkáiból másolta, megsértve a szerzői jogot.

A feljelentők szerint az általuk plágiumnak tartott szövegrész szó szerint szerepel Victor Ponta doktori dolgozatában is, így az esetleges jogsértés kizárólag a miniszterelnököt terheli. A 1996 óta hatályos román szerzői jogi törvény három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetetéssel, vagy bírsággal bünteti a szellemi termékek jogtalan eltulajdonítását.

A román legfőbb ügyészség kedden megerősítette, hogy bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, és nem indít bűnvádi eljárást. Az ügyészség a román szerzői jogvédő hivatal (ORDA) szakvéleménye alapján hozta meg döntését. Razvan Casmoiu az ORDA szaktestületének vezetője a jobboldali kötődésű Hotnews.ro hírportálnak megerősítette: márciustól kezdődően dolgoztak a jelentésen, de annak tartalmát csak az ügyészség hozhatja nyilvánosságra.

A Nature című brit tudományos hetilap tavaly június 19-én megjelent írásában azt állította, hogy Ponta disszertációjának több mint a fele plágium. A dolgozatot az oklevelet kiadó bukaresti tudományegyetem etikai bizottsága plágiumnak minősítette, de az oktatási minisztérium szerint a tanintézmény illetéktelenül vizsgálódott: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált.

- MTI - 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!