Nagyvilág

2013.03.13. 20:47

Pápaválasztás - I. Ferenc pápa üdvözlő beszéde

Vatikánváros, 2013. március 13., csütörtök (MTI) - Úgy tűnik, a bíborosok a "világ végéről" választottak pápát - mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa.

Vatikánváros, 2013. március 13., csütörtök (MTI) - Úgy tűnik, a bíborosok a "világ végéről" választottak pápát - mondta szerda este a Szent Péter-téren összegyűlt tömeg előtt az új pápa.

Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros, aki I. Ferenc néven foglalja el - első latin-amerikaiként - Szent Péter trónját, fehér pápai ruhában állt a Szent Péter-bazilika erkélyére szerda este, onnan üdvözölte a hívőket.

"Tudjátok, a konklávé kötelessége volt, hogy új püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim a világ végérre mentek érte (ezzel saját országára, Argentinára utalt). Köszönöm a fogadtatást" - mondta az új katolikus egyházfő.

A pápa hangsúlyozta: A római egyház, a püspök és a nép kezdje meg útját a testvériség, a szeretet és az egymás iránti bizalom szellemében. "Továbbra is imádkozzunk önmagunkért, egymásért , hogy érvényesüljön ez a nagy testvériség" - mondta I. Ferenc, kifejezve reményét, hogy ez az út gyümölcsöző lesz az evangelizáció szempontjából.

A pápa megemlékezett elődjéről, XVI. Benedekről, akiért imát mondott, és aki hivatalos vatikáni források szerint televízión kísérte figyelemmel a fehér füst felszállását, az új egyházfő megválasztásának a bejelentését, akárcsak I. Ferenc rövid beszédét.

"Most szeretnék áldást osztani, de egy szívességre kérlek benneteket. Mielőtt a püspök megáldaná a népet, én arra kérlek benneteket, imádkozzatok Istenhez, hogy áldja meg a püspökötöket" - mondta a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas, meghatódott tömeg előtt az új egyházfő.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!