Nagyvilág

2013.03.01. 17:33

Megszüntették a bűnvádi eljárást a Csehországba menekült volt ukrán gazdasági miniszter ellen

Kijev, 2013. március 1., péntek (MTI) - Bűncselekmény hiányában lezárta az ukrán főügyészség a bűnvádi eljárást Bohdan Danilisin, a Timosenko-kormány volt gazdasági minisztere ellen - közölte pénteken a belügyminisztérium sajtóosztálya.

Kijev, 2013. március 1., péntek (MTI) - Bűncselekmény hiányában lezárta az ukrán főügyészség a bűnvádi eljárást Bohdan Danilisin, a Timosenko-kormány volt gazdasági minisztere ellen - közölte pénteken a belügyminisztérium sajtóosztálya.

Ez alapján megszüntették a nemzetközi körözést is a volt miniszter ellen. Állítólag már tavaly december végén lezárták az ellene indított bűnvádi eljárást.

Bohdan Danilisin 2007 vége és 2010 eleje között volt Julija Timosenko kormányának tagja. 2010 augusztusában indított ellene a főügyészség eljárást azzal a váddal, hogy 4,5 millió hrivnya, azaz körülbelül 135 millió forint anyagi kárt okozott az ukrán államnak.

A volt miniszter 2010 októberében Csehországba menekült, ahol a nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vették a cseh hatóságok, 2011 januárjában viszont politikai menedékben részesítették Csehországban.

Az ügy komoly diplomáciai vihart kavart Ukrajna és Csehország között. Minden bizonnyal a volt miniszternek nyújtott politikai menedék miatt 2011 májusában kémkedés címén kiutasítottak Ukrajnából két cseh diplomatát, erre válaszul Prága is kiutasított két ukrán diplomatát.

Danilisin az év elején a Szabadság Rádiónak nyilatkozva nem zárta ki, hogy hamarosan visszatér Ukrajnába.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!