Nagyvilág

2013.03.06. 16:35

Klaus és Gasparovic kitüntette egymást

Prága, 2013. március 6., szerda (MTI) - Kitüntette egymást szerda délután a cseh és a szlovák köztársasági elnök.

Prága, 2013. március 6., szerda (MTI) - Kitüntette egymást szerda délután a cseh és a szlovák köztársasági elnök.

Václav Klaus a cseh Fehér Oroszlán-érdemrendet lánccal adományozta Ivan Gasparovicnak, akitől megkapta a szlovák Fehér Kettős Kereszt-érdemrend legmagasabb fokozatát.

A két ország legmagasabb kitüntetéseinek kölcsönös átadására a dél-morvaországi Brünnben (Brno), a Tugendhat villában került sor, ahol valamivel több mint két évtizede megszületett a végső politikai megegyezés a szövetségi csehszlovák állam kettéosztásáról, az önálló Csehország és Szlovákia megszületéséről.

A kitüntetéseket a köztársasági elnökök a cseh-szlovák kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett kiemelkedő tevékenységükért adományozták egymásnak - hangzott el az ünnepségen.

A prágai sajtó egy része megkérdőjelezte azt a hivatalos állítást, hogy Klaus sokat tett Szlovákiáért és a szlovákokért.

A Lidové Noviny című konzervatív napilap felhívta a figyelmet például arra, hogy Klaus az 1990-es években sosem bírálta Vladimír Meciar önkényes politikáját, míg a sikeres gazdasági reformokat végrehajtó Mikulás Dzurinda kormányfő számára sosem talált elismerő szavakat. A másik oldalon pedig "cseh nacionalista pozícióból támogatta a szlovákokat, hogy továbbra is érvényesek a szlovákiai magyarok elleni Benes-dekrétumok, amelyek Szlovákia számára máig az egyik legnagyobb, feleslegesen cipelt terhet jelentik" - írta a tekintélyes újság.

Az eredeti elképzelés szerint az államfők Klaus múlt heti pozsonyi búcsúlátogatása alkalmával tüntették volna ki egymást. Miután azonban a sajtó, elsősorban a prágai lapok, bírálták a tervet, és az egészet "üres ceremóniának" minősítették, az elnökök lemondtak róla. Gasparovic azonban már akkor jelezte: Klaus tisztségből való távozásáig van még néhány nap, és sort lehet keríteni a kitüntetésekre is. "Mindketten érezzük, hogy megérdemelnénk" - jegyezte meg akkor a cseh államfő.

Václav Klaus második ötéves megbízatási időszaka csütörtökön lejár; utódját, Milos Zemant pénteken iktatják be hivatalába.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!