Nagyvilág

2013.03.11. 13:32

A fukusimai emberek melletti kiállást hangsúlyozta a TEPCO az atombaleset évfordulóján

Tokió, 2013. március 11., hétfő (MTI) - A cég felelősségét és a fukusimai emberek melletti kiállást hangsúlyozta a két évvel ezelőtt balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető TEPCO cég vezetője hétfőn, miközben a japán atomenergetikai hatóság elnöke azt ígérte: soha többet nem fordulhat elő hasonló nukleáris katasztrófa a szigetországban.

Tokió, 2013. március 11., hétfő (MTI) - A cég felelősségét és a fukusimai emberek melletti kiállást hangsúlyozta a két évvel ezelőtt balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető TEPCO cég vezetője hétfőn, miközben a japán atomenergetikai hatóság elnöke azt ígérte: soha többet nem fordulhat elő hasonló nukleáris katasztrófa a szigetországban.

Hirosze Naomi, a TEPCO elnöke a cég fukusimai központjában tartott megemlékezésen azt mondta: "Azt akarom, hogy minél többen jöjjenek el ide, nézzék meg a helyzetet, hallgassák meg a katasztrófa által érintett embereket, és gondolkozzanak el azon, hogy mit tudunk tenni értük".

Ezzel párhuzamosan a fukusimai balesetet követően felállított atomenergetikai hatóság vezetője, Tanaka Sunicsi azt ígérte, hogy mindent meg fog tenni egy hasonló nukleáris katasztrófa megakadályozása érdekében. "Amikor azt hallom, hogy Namie városának lakói két éve nem láthatták otthonukat, átérzem a baleset által okozott hatalmas szörnyűségeket. A hatóság küldetése, hogy soha ne ismétlődhessen meg a fukusimai baleset" - közölte Tanaka.

A hatóság tavaly ősz óta folyamatosan vizsgálja Japán 50 működőképes atomreaktorának biztonságosságát, s korábban már jelezte, hogy az atompárti kormány sürgetése ellenére csak a legszigorúbb előírásoknak megfelelő létesítmények újraindítását fogja engedélyezni.

A Fukusima-1 erőmű a japán északkeleti partvidékét 2011. március 11-én megrázó 9-es erősségű földrengés és az azt követő több tízméteres cunami következtében elvesztette áramellátását, ami miatt leállt a reaktorok hűtése. Az üzemzavar az 1-es, 3-as és 4-es blokkban hidrogénrobbanásokhoz vezetett, míg az 1-es és a 3-as reaktor magolvadást szenvedett el.

A Csernobil óta legsúlyosabb nukleáris katasztrófa során jelentős mennyiségű radioaktív szennyeződés került ki az erőműből a környező földekre és a Csendes-óceánba, és a létesítmény közvetlen környéke vélhetően évtizedekig lakhatatlan marad majd. A cég szerint az azóta biztonságosan leállított erőmű teljes leszerelése négy évtizedet fog igénye venni.

A TEPCO ellen számos kártérítési per folyik a katasztrófával kapcsolatban, becslések szerint a vállalatnak több mint 3 ezer milliárd jenbe fog kerülni az érintettek kompenzációja. A legutóbbi, 800 fukusimai felperes által benyújtott csoportos keresetet pont hétfőn adták be, fejenkénti havi 50 ezer jenes (121 ezer forintos) kártérítést követelve a TEPCO-tól és a kormánytól.

Az Ázsia legnagyobb magánkézben lévő közszolgáltatójának számító cég korábban kis híján csődbe ment a katasztrófa költségei miatt, és csak állami segítséggel tudta elkerülni az összeomlást.

Az atomerőmű-baleset okozta szennyezés miatt 150 ezer fukusimai kitelepített a mai napig átmeneti szállásokon kénytelen élni, közülük 57 ezren a prefektúra határain kívül.

A tenger és a termőföldek beszennyeződése a helyi mezőgazdaságot és halászatot is jelentősen visszavetette, habár szakértők szerint mára már a fukusimai élelmiszerek kevesebb mint egy százaléka tartalmaz az egészségügyi határértéket meghaladó károsanyag-koncentrációt. Ennek ellenére 44 országban továbbra is behozatali korlátozások vannak érvényben a Japán élelmiszerekre vonatkozóan.

Friss mérések szerint két év alatt számottevően csökkent, s már nem káros az egészségre a radioaktív sugárzás mértéke a létesítmény környékén.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!